Ő volt Bradley Cooper első felesége - Csak 4 hónapig bírták egymás mellett
Bradley Cooper és Jennifer Esposito szerelme nem tartott sokáig.
Bradley Cooper Hollywood egyik legsármosabb színésze és rendezője, akiért szó szerint megvesznek a nők. A sztár több gyönyörű hírességgel alkotott egy párt, Irina Shayk modellel 2015-től 2019-ig voltak együtt, még egy kislányuk is született, a bájos Lea 2017 márciusában látta meg a napvilágot. A sztárpár nem sokkal azután szakított, miután a Csillag születik rendezőjét és főszereplőjét összeboronálták kolléganőjével, Lady Gagával.
A két híresség tagadta a vádakat, állításuk szerint csak nagyon jó barátok. Mióta elcsitult a botrány Cooper háza táján, azóta sem hozták hírbe mással, feltételezhetően nem él most párkapcsolatban, így jelenleg ő Hollywood első számú agglegénye.
Bradley Cooper 2006-ban vette el Jennifert
Bradley Cooper szerelmi élete akkor vált igazán izgalmassá a sajtó számára, miután hatalmas sikert aratott a 2009-ben bemutatott Másnaposok című film, amiben ő volt az egyik főszereplő. Előtte is színészkedett, 1999 óta vállalt el szerepeket, és próbált befutni, így bizony számára nem egyik pillanatról a másikra hullott az ölébe a siker. Azokban az években, amikor még sokkal kevesebbet ért a neve Hollywoodban, még a házaséletet is kipróbálta. Jennifer Esposito színésznőbe 2005 decemberében szeretett bele.
Nagy lehetett a szerelem közöttük, hiszen 2006 októberében bejelentették a People magazinnak az eljegyzésüket, ugyanebben az évben, december végén össze is házasodtak Franciaországban.
Négy hónap után meglepő fordulat történt, ugyanis a lapnak négy hónappal később a színésznő sajtósa erősítette meg, hogy Jennifer Esposito beadta a válókeresetet, kibékíthetetlen ellentétekre hivatkozott. A válásukat hivatalosan 2007 novemberében mondták ki.
A két sztár sosem nyilatkozott a kapcsolatukról, amikor még együtt voltak, akkor sem adtak interjút a szerelmi életükkel kapcsolatban. 2011-ben Bradley Cooper a Howard Stern Show-ban szűkszavúan és kicsit ködösen nyilatkozott a válásáról, sok információt nem is lehetett belőle kihúzni.
- Ez egyszerűen csak megtörtént. A jó dolog az egészben, hogy mind a ketten rájöttünk a dolgokra, néha az ember csak ráeszmél erre. Egyszerűen ez csak nem volt helyes. Érdekes, hogy a dolgok csak így megtörténnek! - fogalmazta.
George Clooney első házassága is tönkrement
Amíg George Clooney nem vette feleségül Amalt, hosszú évekig örök agglegényként emlegették őt, pedig bizony a szívtipró színész is megtapasztalta már a házaséletet még a '80-as években. Cikkünkből megtudhatod, ki volt a legendás sztár első felesége.
Ő volt George Clooney első felesége – Csak 3 évig bírták egymás mellett
George Clooney még a '80-as években nősült meg egyszer.
ElolvasomKiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció