Bradley Cooper lánya gyönyörű szőke angyal - Kiköpött édesapja a kis Lea
Bradley Cooper és Irina Shayk egyetlen csemetéje igazi szépség.
Bradley Cooper és Irina Shayk igazi álompárnak tűntek, akik papír nélkül is boldogok egymás mellett. Egy közös kislányuk is született, a most két és fél éves Lea. Sajnos azonban ő sem tarthatta össze őket: néhány héttel ezelőtt szakítottak egymással, a modell pedig már el is költözött a korábbi családi fészkükből.
Tündéri az egykori pár kislánya
A szakítás okáról semmit nem tudni, de mindenki Bradley Cooper és Lady Gaga bimbózó románcára gyanakszik, ami a Csillag születik című filmjük alatt kezdett kibontakozni. Persze mindketten tagadták a vádakat, de az Oscar-gálás fellépésük után, ahol szinte vágni lehetett a kettejük közti kémiát, nem tudtak meggyőzően érvelni arról, hogy nem szerettek egymásba.
Lady Gaga ráadásul bejelentette, hogy felbontotta az eljegyzést a vőlegényével, úgyhogy az, hogy a színész is szakított gyermeke anyjával, csak olaj volt a tűzre. A rajongók nagyon sajnálták, hogy szétmentek, főként a közös kislányuk miatt, azonban elismerték, hogy van olyan eset, amikor nem lehet a szívnek parancsolni - ahogy Bradley Cooper esetében is történt valószínűsíthetően.
Ennek ellenére nem volt sárdobálás köztük: csendben váltak szét, és a kis Leát is közösen nevelik, bár a kora miatt is egyelőre édesanyjáé a teljes felügyelet. A napokban le is kapták őt a kislánnyal a kezében, ami ritka pillanat, hiszen igyekeznek a reflektorfénytől minél távolabb nevelni a gyermeküket, és nem mutogatják őt a közösségi oldalaikon sem.
A rajongók nagyon örültek, hogy végre ismét láthatták: nem győzték dicsérni a gyönyörű csöppséget. "Mint egy szőke kis angyal! Meg kell zabálni", "Gyönyörű ez a kislány, tiszta papa, mintha Bradley női verzióját látnám", "Azok a fürtök! Csoda szép lány a kis Lea - mondjuk ilyen szülőkkel ezen nincs mit csodálni" - írták a hozzászólók.
Ez történt az ominózus Oscar-gálán Bradley Cooper és Lady Gaga között
Sokak szerint az Oscar-gálán vált bizonyossá, hogy Bradley Cooper és Irina Shayk kapcsolatának befellegzett - nézd meg, mi történt ott.
Coverfotó és ajánlóképek: Getty Images.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció