Bradley Cooper és Irina Shayk így ölelték egymást - Szakításuk után 3 évvel újra összejöhettek
Bradley Cooper és Iina Shayk újra összejöhettek.
Bradley Cooper és Irina Shayk november 7-én New York utcáin sétáltak, ezt pedig egy lesifotós meg is örökítette.
A róluk készült képeket a Daily Mail is lehozta, a brit lap szerint egyértelmű, hogy újra egy párt alkotnak.
Bradley Cooper és Irina Shayk viszonya
Az egyik felvételen Cooper pont átkarolta a gyönyörű modellt, míg Shayk a színész fenekén pihentette a kezét. Ezek a testi érintések a szerelmespárokra jellemzőek.
2015-ben szerettek még egymásba, 2017 márciusában született meg kislányuk, Lea. 2019 nyarára azonban tönkrement a kapcsolatuk, abban az évben pletykálták, hogy Bradley Cooper Lady Gagával csalja a modellt, különösen a 2019-es Oscar-gálás fellépésük indította be az emberek fantáziáját. Az énekesnővel még a Csillag Születik filmforgatása alatt lettek jóban, azt azonban mindig is tagadták, hogy több lenne köztük barátságnál.
Miután Irinával vége lett a kapcsolatuknak, továbbra is rendszeresen együtt mutatkoztak, hiszen a lányuk örök kapocs közöttük.
Idén nyáron együtt nyaraltak a Bahamákon, Shayk még az Instagramjára is töltött fel közös képet, amely láttán többen nagyon megörültek, mert egyből azt gondolták, hogy a két híresség újból egymásra talált.
A kislányuk miatt az ünnepeket is rendszeresen együtt töltik, idén Halloween alkalmából a jóképű színész egy medvejelmezbe bújt, míg Shayk egy szexi szettben mutatta meg bomba alakját. A halloweeni partiról szintén posztolt a modell, ráadásul az egyik képen éppen a színész ölében ült, ha tényleg csak exek, nem feltétlenül így pózoltak volna.
2022 októberében az E! Online-nak egy közeli ismerős kotyogta ki, hogy a hírességek nem alkotnak egy párt, szimplán csak közösen nevelik a gyereküket, és szerveznek közös családi programokat. Persze azóta meggondolhatták magukat ezzel kapcsolatban.
Ilyen szép a kislányuk
Bradley Cooper és Irina Shayk kislánya egyre aranyosabb.
Bradley Cooper lánya ilyen szép a friss fotón: Lea kék szemű, szőke hajú tünemény
Bradley Cooper és Irina Shayk együtt sétáltak New York utcáin lányukkal. A halloweeni jelmezt viselő Lea elképesztően cuki volt.
ElolvasomKiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover- és ajánlóképek: Getty Images Hungary