
Brad Pittről meglepő fotók keringenek: így megváltoztatta külsejét szerelmei miatt
Képeken láthatod Brad Pitt átalakulásait.


Úgy szól a fáma, ha egy pár régóta együtt van, előbb-utóbb elkezdenek hasonlítani egymásra. Brad Pitt esetében ez hatványozottan igaz. Ha végignézünk szerelmei lajstromán, érdekes dologra lehetünk figyelmesek: frizurájával és öltözködési stílusával mindig idomul az aktuális választottjához.
Brad Pitt és barátnői
A filmcsillag igazi nőcsábásznak mondható, karrierje indulása óta jó párszor sikerült magába bolondítani partnernőit. Első emlékezetes hódítása az Egy rém rendes család Kelly Bundyját játszó Christina Applegate volt, őt követte a sorban Juliette Lewis, akivel 1990 és 1993 között volt együtt, aztán Gwyneth Paltrow-ba zúgott bele a ’90-es évek közepén, majd jött Jennifer Aniston, akit Angelina Jolie követett.
Pitt átalakulásait először 2017-ben Sarah McGonagall fotós szúrta ki. Miután kiposztolt pár képet a Twitter-oldalára, hogy bizonyítsa elméletét, a kommentelők valósággal megvadultak. Innentől kezdve imádott témájukká vált, hogy kielemezzék a sztár és kedvesei vörös szőnyeges fotóit. Ezek a posztok 2019-ben végül Gwyneth Paltrow-hoz is elértek, aki nem állta meg, hogy ne írjon egy szellemes választ a felvételekre.
„Valljuk be, lehet, hogy inkább mi akartunk úgy kinézni, mint ő…” - viccelődött a Twitteren.
Mi is összegyűjtöttük azokat a képeket, amelyek alapján egyértelmű, hogy Brad Pitt tényleg mindig megváltoztatta külsejét, hogy idomuljon szerelmeihez.
-
Cirkóniával díszített ezüst karika fülbevaló5 550 Ft
-
Kék és fehér cirkónia kristályokkal díszített ezüst ékszerszett27 900 Ft
-
Oroszlán ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Ezüst nyaklánc világoskék cirkóniával díszített ovális medállal7 650 Ft
-
Három édesvízi igazgyönggyel és cirkóniával díszített fülbevaló14 990 Ft
-
Fehéren ragyogó Swarovski® kristályos ékszerszett11 090 Ft
-
Cirkónia kristállyal díszített édesvízi igazgyöngy nyaklánc négyszög foglalattal14 900 Ft
-
Rock and Roll szív alakú fülbevaló8 490 Ft
-
Fehér cirkónia kövekkel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 350 Ft
-
Swarovski® kristályokkal és gyöngyökkel díszített karkötő9 990 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló fehér és kék cirkóniával díszítve13 900 Ft
-
Arany csepp medál31 200 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos pillangó alakú nyaklánc9 390 Ft
-
Cirkónia kristályos angyalszárny medál ezüst nyaklánccal14 990 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos dupla ékszerszett17 490 Ft
- sztár
- brad pitt
- gwyneth paltrow
- christina applegate
- juliette lewis
- jennifer aniston
- angelina jolie
- külső
- hasonlóság
- Világsztár
OLVASD EL EZT IS!