Három lánya gyászolja! Legyőzte a rák a közkedvelt filmest

Hosszú betegség után feladta a rákkal folytatott küzdelmét a világsztárok kedvenc rendezője.

Hatvanhét éves korában elhunyt Bigas Luna spanyol filmrendező, aki Penélope Cruz és Javier Bardem felfedezője volt.

A díjnyertes filmes hosszú rákbetegsége után katalóniai otthonában halt meg, felesége, Celia és három lánya által övezve.

Megrázta őket a hír

Bigas Luna legismertebb filmjeként az 1992-es Sonka, sonka című szatírát tartják számon. A rendező az akkor még ismeretlen Penélope Cruznak és Javier Bardemnek adta filmje főszerepeit, mindkettőjük számára ez a mű hozta meg az áttörést.

Penélope Cruz érzelmes búcsút vett a rendezőtől. Mint írta, pályafutása során sok meghallgatáson járt, egy azonban megváltoztatta életét: amikor Bigas Lunával találkozott. A Lulú című film castingjára ment el, a rendező azonban elhajtotta, mert csak 17 éves volt.

- Anélkül, hogy megbántott volna, az arcomba nevetett és azt mondta, nem csinálhatod meg ezt a filmet, de egy másikra elhívlak, ha idősebb leszel. Bár nem számítottam rá, három év múlva csörgött a telefon, jött egy hívás, ami után hinni kezdtem a csodákban... A film pedig megváltoztatta az életemet - emlékezett vissza az Oscar-díjas filmcsillag.

Férje, Javier Bardem nem találta a szavakat és megilletődötten csak pár mondatot tudott mondani.

- Nem tudom, hol is kezdjem, nem tudom, mit mondjak és hogyan. Neki köszönhetem életem szerelmét és egy olyan karriert, amit sosem hittem volna, hogy megvalósulhat. Mit tehetnék még hozzá ahhoz az örök és mély hálához, amelyet iránta érzek? - mondta.

Ki tudta élvezni az életet

A Sonka, sonka révén Bigas Luna elnyerte a velencei filmfesztiválon a legjobb rendezőnek járó Ezüst Oroszlánt. Két évvel később, 1994-ben Mell és a Hold című vígjátékával ugyanott a legjobb forgatókönyvnek járó elismerést vehette át. A barcelonai származású rendező filmjeiben fontos szerep jutott a szexnek, az erőszaknak és a szenvedélynek. Bigas Luna neve az 1978-as Bilbao című film révén vált nemzetközileg is ismertté.

A 2012-es Oscar-gála legszexibb sztárjai

Nézegess képeket!

Elolvasom

Az alkotó vitathatatlanul az egyik legjelentősebb művésze volt a spanyol filmgyártás utóbbi évtizedeinek, Penélope Cruz és Javier Bardem különleges emberként méltatta őt. A mának élt és ki tudta élvezni az élet apró örömeit - fogalmazott Cruz.

- Amikor vele voltam, úgy éreztem, megáll az idő. Minden pillanatot különlegessé, eredetivé, szinte felejthetetlenné varázsolt. Egy vacsorát, egy beszélgetést, egy forgatási napot. Szerencsésnek érzem magam, hogy a társaságában lehettem, hogy közelről csodálhattam tehetségét, humorát és jóságát. Bigas nagyon fontos volt számomra. Sok mindenért örökké hálás leszek neki és örökké a szívemben él majd - írta a világsztár.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük