Pikáns! Kibuggyant az énekesnő apró mellbimbója
A sztárral ráadásul élő adásban történt a baleset, ami mögött ezúttal a trendtől eltérően nem gyanítunk szándékoltságot.
A 2009-es Oscar-díjátadó ünnepségen a legfontosabb kategóriákban a papírforma szerint alakultak a díjazások, leszámítva a legjobb férfi főszereplő jelöltjeit.
Ebben ugyanis az előrejelzések szerint Mickey Rourke volt a legesélyesebb, aki A pankrátorban látható hátborzongató alakításáért simán megérdemelte volna az aranyszobrot, ám helyette végül Sean Penn diadalmaskodott.
Az ünnepség szervezői számos újítással lepték meg a filmes szakma legnagyobb ceremóniájának résztvevőit, amiről köztudott, hogy évek óta egyre kevesebb tévénézőt csalogat a képernyők elé.
A fiatalokat például a tinibálványok szerepeltetésével próbálták becserkészni, míg a fontosabb kategóriák jelöltjeit egy-egy szupersztár mutatta be.
Duett közben villantott
A műsor elengedhetetlen részét képezték a híres előadóművészek által szolgáltatott zenei betétek, de a ceremóniamester, Hugh Jackman is nem egyszer táncra perdült és énekelt, már-már meglepően jól.
A fellépők között volt Beyoncé Knowles is, aki lenyűgöző színpadi koreográfia kíséretében Jackmannel közösen adott elő egy - a leghíresebb musicalekből összeállított - rövid egyveleget.
Habár a műsort milliók követték figyelemmel, Beyoncé meglepetésszerű villantása tutira nem sok mindenkinek szúrt szemet, a videón ugyanis szinte észrevétlen marad a pikáns pillanat.
Az illatok terápiás ereje
Már megvásárolható a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció
















