Emlékszel Ben Stillerre? Az 58 éves színész így fest ősz hajjal
Ennyit változott a sztár az Apádra ütök óta.
Ben Stiller egy komikus házaspár gyermekeként született, így nem csoda, hogy a humor a kezdetektől az ereiben csordogált. Már gyerekkorában vonzotta a filmek világa, a 2000-es évekre pedig az egyik legkedveltebb vígjátékszínész lett.
Ben Stiller 2024-ben
Olyan filmek köthetők a nevéhez, mint A kábelbarát, a Zoolander, a trendkívüli, a Trópusi vihar, de rengeteg vígjátékban szerepelt, melyekben romantikus szálak is bőven akadtak. Ilyen volt a Keresd a nőt, a Derült égből Polly vagy a több részen át szinte könnyekig nevettető Apádra ütök, melyben Robert De Niro vejét játszotta.
Utóbbi alkotás első részét 2000-ben mutatták be, és abban az évben a legsikeresebb amerikai film lett. Így nem is volt kérdés a folytatás, a Vejedre ütök és az Utódodra ütök szintén hatalmas siker lett.
Azóta már eltelt 24 év, és természetes, hogy ennyi idő alatt - ahogy mindenki - a színész is megváltozott kissé. Fekete hajkoronája mára teljesen megőszült 58 éves korára, de az nyugodtan kijelenthető, hogy mosolya még mindig a régi.
A színész még 2000 májusában vette feleségül Christine Taylor színésznőt egy hawaii tengerparti esküvőn, és bár 2017-ben különváltak útjaik, a Covid időszaka alatt újra összemelegedtek. Fiuk, Quinn 2005-ben, lányuk, Ella Olivia pedig 2002-ben látta meg a napvilágot.
Szívtipró színészből ősz hajú bácsi lett: 74 évesen fel sem ismerni a MacGyver és a Csillagkapu sztárját
Először a MacGyver sorozatban, majd a Csillagkapu című filmben csavarta ujjai köré a női nézőket.
ElolvasomKépek: Getty Images
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- terence hill