Majdnem kínos villantás lett a vége: Diana hercegnő így húzta ki a csávából Barbra Streisandot
Barbra Streisand a memoárjában Diana hercegnőről is leírt egy kedves történetet.
Barbra Streisand memoárja november elején jelent meg, a kötetben nemcsak Károly királyt, hanem Diana hercegnőt is megemlítette, írta meg a Town & Country magazin.
Barbra Streisand Diana hercegnőről is írt memoárjában
Az 1991-es Hullámok hercege című mozifilm londoni premierjén találkoztak először egymással. A színésznő és énekesnő visszaemlékezéséből kiderült, hogy a hercegnő nagyon kedves és melegszívű ember volt, és örök élmény volt számára, hogy mellette nézhette végig a filmjét a Leicester Square egyik mozijában.
Miután véget ért a film, a közönség tapsolni kezdett.
- Azt mondták nekem, hogy a hercegnőnek kell először felállnia, ez volt a királyi protokoll, de ehelyett Diana mosolygott és a többiekkel együtt tapsolt, majd a fülembe súgta, hogy "fel kéne állnod." Én erre: "Komolyan? Neked kéne először felállnod. Biztos vagy benne, hogy helyes dolog ez?" Ő így válaszolt: "Persze!" Majd egy kicsit meg is lökött - fogalmazta.
Streisand végül teljesítette a hercegnő kérését, ám ekkor meglepő fordulat történt. Lényegében Diana egy ciki ruhabakitól mentette meg a színésznőt.
- Ülés közben kicsit lecsúszott a szoknyám cipzárja, de ő ezt észrevette, és egyből felhúzta azt nekem, ahogy felálltam.
Miután visszaült a helyére, a hercegnő ilyen szépet kérdezett tőle:
- Tudod te magadról, milyen csodálatos vagy?
Ugyanazok a szavak voltak, amelyeket Marilyn Bergman mondott neki a Bon Soirban harminc évvel korábban. Streisand bevallotta, hogy ezekben az időkben még egyáltalán nem volt képben, milyen tehetséggel áldotta meg a sors. Jelen napjainkban sem biztos benne, talán egy kicsit. Hozzátette, szerinte Diana csodálatos nő volt, és kíváncsi rá, hogy vajon ennek tudatában lehetett-e.
Így festene Diana, ha nem hunyt volna el
Kipróbálták az időskori filtert Diana hercegnő arcán.
Diana hercegnő így nézne ki napjainkban: ráncokkal is gyönyörű nő lenne
Kipróbálták az időskori filtert Diana hercegnő arcán.
ElolvasomTényleg a mesterséges intelligencia irányít mindent 20 év múlva?
Ha kíváncsi vagy, hogyan formálja át a mesterséges intelligencia az életünket mindezt könnyed, szórakoztató és közérthető módon megközelítve, akkor gyere el előadásunkra, ahol Szily Nóra vendége Rab Árpád trend- és jövőkutató lesz. Az előadás során kiderül, milyen szerepe van a mesterséges intelligenciának a mindennapjainkban, és hogyan alakíthatja a jövőnket. Gyere el, és tudd meg, mit hoz a jövő!
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2024. október 24. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover- és ajánlók: Getty Images