45 évig titkolták: Barbra Streisand először szólalt meg Károly herceg rajongásáról
Barbra Streisand először beszélt a viszonyáról a walesi herceggel.
Károly herceg nem éppen áll nagy nőfaló hírében: a walesi hercegnek csupán két említésre méltó nő volt az életében, néhai felesége, Diana, a szívek hercegnője, és a trónörökös egykori szeretője, egyben jelenlegi neje, Camilla Parker-Bowles, azaz most már Kamilla hercegné.
Kiderült, ki volt a nagy idolja
Az már korábban is kiderült, hogy Károly herceg odavolt Barbra Streisandért, hiszen egy korábbi interjúban már úgy emlegette az énekesnőt, mint az ő pin-up lányát, akibe teljesen belehabarodott, arról viszont szó sem esett, hogy a sztár viszonozta-e a herceg gyengéd érzelmeit.
Rengeteg pletyka röppent fel kettejük kapcsolatáról Diana hercegnő érkezése előtt, közben és után is, azonban Streisand eddig sohasem mondott egyetlen szót sem arról, hogy mennyi az igazság kettejük afférjából. Most azonban, 45 év után végre megszólalt, méghozzá a hétvégi British Summertime Show-n:
- Tudjátok, ha jól kevertem volna a kártyáimat, én lehettem volna az első zsidó hercegnő. Ez az igazság - mondta a sztár a színpadon.
Ekkor megjelent egy újságkivágás is fölötte az alábbi felirattal: "Barbra elvarázsolta a hercegét, Károlyt". Hogy mi volt kettejük között, az most sem derült ki pontosan, de ezek szerint valami mégis történt, különben nem gondolná úgy az énekesnő, hogy eljuthatott volna a hercegnői címig.
A pár egyébként 1974-ben ismerkedett meg egymással Streisand Funny Lady című filmjének forgatásán. Károlynak annyira megtetszett a gyönyörű énekes-színésznő, hogy az életrajzírója szerint még egy poszter is felkerült a szobájába az ő arcképével. Természetesen ekkor még nem volt házas ember, Dianával is 1977-ben találkozott először, és 1980-ban kezdett randevúzni vele.
Harry herceg is színésznőért epekedett
Nem fogod elhinni, melyik népszerű színésznőért volt oda Harry - még a számát is megszerezte, és üzenetekkel bombázta, kérlelve, hogy menjen el vele egy randira.
Harry herceg 16 évvel idősebb színésznőnek üzengetett - Meztelen fotójába szeretett bele
Jennifer Aniston volt a herceg álmai nője még Meghan előtt.
ElolvasomCoverfotó és ajánlóképek: Getty Images.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció