Esküvő helyett szakítás! 2 év után véget ért az énekesnő kapcsolata
Avril Lavigne és Brody Jenner váratlan szakítása legjobb barátaikat is meglepte.
Amikor Avril Lavigne megismerte Brody Jennert, az énekesnő barátai úgy gondolták, ő lesz az igazi számára.
Mégsem így történt, a sztárpár a közelmúltban lezárta csaknem két éve tartó kapcsolatát.
Nem házasodnak
A szakítás hírét egyik közeli barátjuk juttatta el a sajtónak, és természetesen az okokról is mondott egyet s mást.
A névtelenül nyilatkozó bennfentes elárulta, hogy a 27 éves énekesnő és a 28 éves valóságshow-sztár közösen döntöttek kapcsolatuk felbontása mellett.
Avril ugyanis szerette volna, ha szó esik az esküvőről, illetve a szavakat tettek is követik, de párja erre még nem állt készen.
Kim Kardashian kisöccse ráadásul nem értette, híres barátnője miért akar hozzámenni, ha alig látják egymást, ugyanis az énekesnő nyári turnéja miatt elég kevés idejük jutott egymásra.
Nyáron kezdődtek a gondok
A sztárpár 2011 nyarán már egyre többet vitatkozott a fent említett gondok miatt, és a helyzet később sem javult. A sajtónak nyilatkozó barátjuk szerint végül erre ment rá a kapcsolatuk.
A népszerű énekesnő egyelőre nem kommentálta a hírt, de állítólag nagyon maga alatt van, hiszen mostani szakítása újabb fájdalmas kudarc számára azután, hogy 2009-ben elvált a Sum 41 együttesből ismert Deryck Whibley-tól.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció