A színész a forgatáson szeretett bele kolléganőjébe, most válik gyereke anyjától: Ariana Grande is szakított férjével
Ariana Grande új párja, Ethan Slater benyújtotta a válókeresetet.
Ariana Grande zűrös szerelmi életéről írnak a pletykalapok már múlt hét óta: az énekesnő a Wicked című, 2024-ben debütáló mozifilm forgatásán melegedett össze férfi kollégájával, Ethan Slaterrel. Az alkotást Londonban forgatják már hónapok óta.
A férfi nem volt szingli megismerkedésükkor, nős emberként tengette mindennapjait, ám elhatározta, pontot tesz régi kapcsolata végére, írta meg a Page Six.
Ariana Grande új párja benyújtotta a válókeresetet
Szerdán a New York-i bíróságon nyújtotta be a válókeresetet, az nem derült ki, pontosan mire hivatkozva indította el a jogi procedúrát, de valószínűleg Ariana Grande is szerepet játszhatott abban, hogy elhagyja gyereke édesanyját, Lilly Jayt.
A közeli ismerősök szerint Jay teljesen összetört, miután megtudta, hogy a férfi véget akar vetni a házasságuknak. Úgy érzi, félrevezették.
- Rettenetes! Középiskolában szerettek egymásba, még egy babájuk is van. Egy lelki roncs lett - fogalmazta a nőről a bennfentes.
Tíz évig voltak együtt, ebből öt évet házasokként éltek le. A gyerekük tavaly született meg.
Ariana Grande is felrúgta a házasságát Dalton Gomezzel, akivel még 2021 májusában ment hozzá teljesen titokban. Állítólag már januárban szétmentek, ennek ellenére az énekesnő idén májusban még Instagram-sztoriban a házassági évfordulójukról emlékezett meg.
Gomez még Londonba is elutazott, hogy megmentse házasságát, de végül ez nem sikerült neki.
- A teljes procedúra alatt végig nagyon jó barátok maradtak, a családtagjaik és a barátaik pedig végig mellettük álltak, hogy megvédjék őket.
Bradley Cooper kiakadt azon, hogy Irina Shayk továbblépett
Bradley Cooper és lánya anyja, Irina Shayk már 2019 óta nincsenek együtt, azonban nehezére esik elfogadni, hogy a gyönyörű modell egy olyan férfi mellett találta meg a boldogságot, aki akár egy életre elragadhatja tőle exét és gyermekét.
Bradley Cooper kiakadt azon, hogy Irina Shayk végleg továbblépett: ezért idegesíti, hogy a modell Tom Bradyvel jár
Ez volt Bradley Cooper reakciója, miután megtudta, Irina Shayk Tom Brady új párja.
ElolvasomKiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover- és ajánlók: Getty Images