Ritka közös fotó! Heather Locklear lánya megszólalásig hasonlít édesanyjára
A Melrose Place sorozat sztárja, Heather Locklear nyugodtan mondhatná azt, hogy csak a nővére 17 éves lányának, Avának. Az 52 éves színésznő plasztikai műtétekkel őrizte meg fiatalosságát. Lánya azonban még természetes szépség, akire már felfigyelt a filmes világ is.
Cindy Crawford lánya, Kaya Jordan Gerber még csak 12 éves, de már a modellkedéssel kacérkodik. A sztárcsemete ugyanolyan gyönyörű, mint az édesanyja, így kézenfekvő, hogy adottságait kihasználva ő is a erre a pályára lép. A kislánynak már több felkérése volt, 2012-ben például a Versace kifutóján lépkedett. Ugyanakkor édesanyja nem nagyon lelkesedik azért, hogy már ilyen fiatalon bekerül a divatvilágba, ezért próbálja védeni és egyik-másik fotózását le is tiltotta. Azt is leszögezte, hogy gyermeke nem vetkőzhet, sőt, még bikiniben sem fotózhatják, míg nagykorú nem lesz.
Nem ők azonban az egyetlen anya-lánya páros, akik rettentően hasonlítanak. Most itt az idő, hogy szavazz, kik hasonlítanak leginkább!