Legyőzte a rák a 70 éves színésznőt - Testvére jelentette be a halálát
Elhunyt Anne Wiazemsky legendás francia színésznő.
2017. október 5-én reggel elhunyt Anne Wiazemsky, jelentette be testvére, Pierre. A francia színésznő 70 éves volt, és rákkal küzdött. "Anne meghalt ma reggel. Nagyon beteg volt", nyilatkozta bátyja az AFP-nek.
Anne Wiazemsky 1947-ben született Berlinben, nagyapja pedig nem más volt, mint a francia irodalmi Nobel-díjas író, François Mauriac. 18 évesen kapta élete első szerepét Robert Bresson Vétlen Balthazár című filmjében, amelyet 1966-ban mutattak be a mozik. Egy évvel később ismerkedett meg Jean-Luc Godard-ral, aki szerepet adott neki A kínai lány című filmjében.
A forgatás során egymásba szerettek, és összeházasodtak. Anne Wiazemsky több más Godard-filmben is szerepelt, láthattuk például a Weekendben és Az ördöggel cimborál című zenés dokumentumfilmben is. A színésznő végül 12 év házasság után 1979-ben vált el Godard-tól. Robert Bresson és Godard mellett együtt dolgozott Pier Paolo Pasolinival is, akinek az 1968-as Teoréma című filmjének egyik főszereplőjét alakította.
Anne Wiazemsky 1988-ban állt utoljára a kamerák elé, élete utolsó éveiben pedig regényíróként dolgozott. Több tucat könyve jelent meg, melyek közül az egyik legsikeresebb a 2015-ben kiadott önéletrajzi regénye lett, amelyben Jean-Luc Godardhoz fűződő kapcsolatát elevenítette fel.
Így néz ki a ma 83 éves Brigitte Bardot - Nem volt hajlandó plasztikáztatni
Nézegess képeket!
Elolvasom
Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?
Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! A regisztrációt és a programot ezen a linken találod. Ugye találkozunk?
Promóció
Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.















