Átlátszó bugyiban hívta fel magára a figyelmet Annalynne McCord

A feltörekvő sorozatsztár a volán mögött ülve mosolyogva tette közszemlére intim bájait.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Top olvasott cikkek

Annalynne McCordot néhány napja kapta lencsevégre az egyik szemfüles lesifotós, akinek sikerült megörökítenie egy Hollywoodban már régóta hétköznapinak számító pillanatot.


A 21 éves amerikai színésznő ugyanis gépkocsijában ült, ahol szemrebbenés nélkül tárta szét lábát, így téve közszemlére intim bájait.

Nem mondhatni, hogy véletlen volt

Az ifjú sorozatsztár a feltörekvő hírességek egyik közkedvelt trükkjét vetette be, a ruhája ugyanis felcsúszott, átlátszó bugyija pedig nem sokat bízott a fantáziára!

Merész villantásának hátterében joggal gyaníthat bárki erős szándékoltságot, McCord ugyanis fiatal kora ellenére már szinte minden elképzelhető módon megpróbálta felhívni magára a figyelmet.

Szerzett már tapasztalatokat a villantások terén

Tavaly év végén például a 90210 egyik epizódjának forgatásán buggyantak ki váratlanul a mellei, nem sokkal később pedig akkor örökítették meg, amikor forró leszbikus csókot váltott egy lánnyal egy kávézóban!

Arról nem is beszélve, hogy a GQ magazin kedvéért már ő is pózolt lenge öltözetben a pasik legnagyobb örömére.

A sztárvilág legbotrányosabb villantásai

Nézegess képeket!

Elolvasom
Annalynne McCord karrierje ha lassacskán is, de szépen ível felfelé: az elmúlt években kisebb szerepekben feltűnt a Döglött akták, a Narancsvidék és a Csúnya Betty egy-egy epizódjában.

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! A regisztrációt és a programot ezen a linken találod. Ugye találkozunk? 

Promóció

A Kés/Alatt és a 90210 című sorozatokban azonban már több egymást követő részben is felbukkant, utóbbiban pedig már mint az egyik főszereplőre kezdtek hivatkozni.

Ezt is szeretjük