Borzasztóan elcsúfult az agyonszolizott Annalynne McCord

A fiatal hölgy túlzásba vitte a barnulást, a sok sminktől pedig csak még nevetségesebben festett.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Annalynne McCord a tipikus példája lehetne a feltűnési viszketegségben szenvedő feltörekvő sztárocskáknak, hiszen a 21 éves amerikai színésznő mindent elkövet, hogy akár csak néhány percre is felkavarja maga körül az állóvizet.


A legutóbb róla készült fotókon például eléggé nevetségesen festett, köszönhetően annak, hogy túlzásba vitte a szoláriumozást.

Emiatt ugyanis úgy lebarnult, akár egy ropogósra sült csirke, leszámítva a szeme körüli területet, amit megvédett a speciális napszemüveg.

Meglehetősen bizarr kinézetű arcot sikerült így magának színeznie, habár a hófehér bőrfelület legalább passzolt ruhája színéhez.

Lehet, hogy titokban leszbikus?

McCordot – akit a 90210 című tinisorozatból ismerhetnek a nézők – a Los Angeles-i Bar Deluxe nevű szórakozóhelyen örökítették meg a lesifotósok, kezében egy hatalmas szál rózsával, amit talán az egyik hódolójától kapott.

Persze nem hunyhatunk szemet afelett, hogy tavaly ősszel akkor kapták lencsevégre a paparazzik, miközben egy forró leszbikus csókot váltott egy barátnőjével!

16 buja színésznő, aki mindent megmutatott

Nézegess képeket!

Elolvasom

Persze a különféle mesterséges hírnévnövelő magánprodukciók amúgy sem állnak távol tőle, hiszen pózolt már lenge öltözetben, széttárt combokkal a GQ magazinban, de forgatás közben is villantott már peckesen meredő mellbimbót. Hollywoodot ismerve pedig bárki beláthatja, hogy az ilyesmit imádják a tengerentúlon.

Mindeközben Annalynne McCord a valóságban talán nem is olyan vonzó bombázó, mint a vásznon, hiszen egyértelmű bizonyítékkal szolgáltunk az ügyben is, hogy adott esetben még a smink sem sokat segít rajta.

Ezt is szeretjük