Ijesztő fotók! Angelina Jolie olyan vézna, mintha hetek óta éhezne
Angelina Jolie a Salt ügynök premierjén tette közszemlére csontkollekció testét.
Angelina Jolie sosem volt egy nőiesen telt szupersztár, ám a legfrissebb róla készült fotókon önmagához képest is aggasztóan soványnak tűnik.
A 35 éves amerikai színésznő legújabb, Salt ügynök című filmjének premierjén szokásához híven feltűnően elegánsan jelent meg, ám az összhatás korántsem volt olyan megnyugtató, mint vártuk.
Könnyű túlzásba esni
A világhírű sztármami karja ugyanis ijesztően vézna volt. Fekete ruhájában láthatóvá vált a háta, csontjai pedig szinte kiszúrták bőrét. Közismert tény, hogy Hollywoodban a hírességek hajlamosak túlzásba esni a diétát és edzést illetően - ez alól pedig Jolie sem kivétel.
A helyzet természetesen korántsem olyan súlyos, hogy azt mondhatnánk, az Oscar-díjas színésznő étkezési zavarral küzd, ennek ellenére a képek tanúsága szerint soványsága már nem sorolható az egészséges kategóriába.
Adrenalinfüggő
A Salt ügynök című akcióthrillernek augusztus 12-én volt a hazai bemutatója, a film készítése kapcsán pedig Angelina nem rejtette véka alá, hogy adrenalinfüggő, így aztán nem jelent számára problémát a különféle akciójelenetek felvétele.
- Eddigi pályafutásom során nagyon szerencsés voltam, hogy megcsinálhattam ezeket az akciófilmeket, mivel adrenalinfüggő vagyok. Imádok ugrálni különféle tárgyakon, szóval nem igazán félek, ha a kaszkadőrmutatványokra kerül a sor - nyilatkozta a The Sunnak.
Angelina Jolie a közelmúltban fejezte be a The Tourist című thriller forgatását, 2011-ben pedig a Kung-fu Panda második részében kölcsönzi majd megint Tigrisnek a hangját.
Az illatok terápiás ereje
Már megvásárolható a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció
A pletykák szerint ő játssza Kleopátrát is az egyiptomi királynőről szóló életrajzi filmben, ám ezt hivatalosan még nem erősítették meg.















