Angelina Jolie lélegzetelállítóan gyönyörű volt - Ritka fiatalkori fotó került elő róla

Angelina Jolie-ról 19 éves korában készült a kép.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Angelina Jolie-ról első emlékként legtöbbeknek a Kifutó a semmibe vagy az Észvesztő című film ugrik be. Utóbbiért Oscar-díjat is kapott a legjobb női mellékszereplő kategóriában.

Karrierje azonban természetesen nem az ezredforduló táján kezdődött, már tiniként dolgozott modellként, filmes pályája pedig a ’90-es évek első felében indult.

Így indult Angelina Jolie karrierje

Különleges szépsége, vastag ajkai, nagy barna szeme már gyermekként feltűnt a környezetének. Ráadásul mindkét szülője színészként dolgozott, így nem véletlen, hogy már 11 éves korában elkezdett színjátszást tanulni Los Angelesben, a Lee Strasberg Theatre Institute-ban.

Modellkarrierje 14 éves korában indult: dolgozott Los Angelesben, New Yorkban és Londonban is. Egy 15 éves korában róla készült fotósorozat kedvéért 18 évesnek hazudta magát, sejtve, hogy a fotós így szexibb képeket készít róla. Az alábbi kép már valamivel később, 1994-ben, 19 évesen készült róla.

Első filmszerepét a Ketten a pácban című, 1982-es vígjátékban kapta apja, Jon Voight oldalán - a lányát játszotta a filmben. Gyerekként nem szerepelt több filmben, a következő moziig egészen 1993-ig kellett várnia: a Cyborg 2 - Üvegárnyék című, felejthető sci-fiben egy humanoid robotot alakított.

Ezután azonban sorra jöttek a további munkák. 1995-ben a Bizonyíték nélkül, illetve az Adatrablók című thrillerek - utóbbinak első férjét, Jonny Lee Millert is köszönhette. Bár az Adatrablók nem lett kasszasiker, de a videokiadást követően nagy rajongótáborra tett szert. Az első komolyabb szakmai elismerésre azonban 1997-ig kellett várnia: ekkor kapott szerepet a Gary Sinise oldalán a George Wallace című drámában: Cornelia Wallace szerepéért Golden Globe-díjat kapott, és Emmy-díjra is jelölték.

Angelina Jolie lánya, Vivienne

A 9 éves Vivienne Jolie-Pitt nagyon hasonlít világhírű édesanyjára. Szőke hajszínét azonban édesapjától örökölte. Nézd meg a következő képeken!

Szőke szépség lett Angelina Jolie lányából - Vivienne le sem tagadhatná híres szüleit

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük