Angelina Jolie 16 évesen bikiniben pózolt: gyönyörűen festett a felvételeken

Angelina Jolie fiatalon bikiniben mutatta meg karcsú alakját.

Angelina Jolie bikiniben fiatalon
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Top olvasott cikkek

Angelina Jolie-t sokan tartják a világ legszebb nőjének, a 46 éves színésznő még az 1990-es években robbant be a köztudatba, 2000-ben már átvehette élete első Oscar-díját az Észvesztőben nyújtott alakításáért, kilenc évvel később ismét ő kapta meg az aranyszobrot az Elcserélt életek című filmért. Már korán rájött, hogy a színészet lesz az ő útja, de tinédzserként még a modellkedéssel is kacérkodott.

Angelina Jolie tinikori fotói

14 évesen kezdte el a divatiparban építeni a karrierjét, de nem nagy örömmel emlékezett vissza erre az időszakára.

- Szembesítettek az összes hibámmal, amit muszáj lett volna korrigálnom. Azt mondták, fogynom kell, pedig akkor már eleve karcsú voltam. Szó szerint bevittek egy szobába, csak egy fürdőruha volt rajtam, és lemérték a testem minden porcikáját. Szörnyen éreztem magam - idézte egy régi, Vogue-nak adott interjúját az Elle magazin.

Szerintünk nem volt semmi gond az alakjával, ezt bizonyítják azok a bikinis képei is, amelyeket 16 éves korában készített róla Harry Langdon, a felvételek Kaliforniában készültek róla. A férfi bikinis képeken kívül más szettekben is megörökítette a sztárt. Képes összeállításunkban megnézheted Angelina Jolie tinikori fotóit.

Az illatok terápiás ereje

Már megvásárolható a Femina első könyve: 

A láthatatlan gyógyító

Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában? 

Promóció

Ezt is szeretjük