Angelina Jolie sem tökéletes édesanyaként: így vallott a gyereknevelésről

Angelina Jolie így éli meg az anyaságot.

Angelina Jolie anyaság
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Angelina Jolie a koronavírus-világjárvány kapcsán írt egy esszét a Time magazin számára.

Sorait elsősorban azoknak szánta, akik jelen pillanatban önkéntes karanténban vannak otthon a gyermekeikkel, kicsit próbálta beléjük önteni a lelket, mert hatgyerekes édesanyaként ő is tisztában van vele, hogy mennyire nehéz szülőként maximálisan helytállni ebben a bizonytalan helyzetben. Nem beszélve arról, hogy sok anya és apa most még inkább aggódik gyermekeik egészségi állapotáért.

Angelina Jolie így éli most meg az anyaságot

A színésznő leírta, hogy nem volt egy stabil gyermekkora, sőt sokáig el sem tudta magát képzelni szülőként.

- Sosem gondoltam, hogy egyszer valaki anyukája leszek. Emlékszem a pillanatra, amikor elhatároztam, szülő leszek. Nem volt nehéz ezt megszeretni. Nem esett nehezemre, hogy az életemet áldozzam egy másik emberi lényért és valami sokkal nagyszerűbb dologért - írta.

Az első nagy kihívásról is vallott.

- Nehéz volt azt felfogni, hogy innentől kezdve nekem kell gondoskodnom arról, hogy mindig minden rendben haladjon tovább. Nekem kell mindezt kitalálnom, és úgy alakítanom, hogy tényleg működjön. Az étkezéstől kezdve az iskolán át az egészségügyi dolgokig, minden az én feladatom, és persze ide sorolhatom a nem várt eseményeket is - magyarázta, majd hozzátette, muszáj volt türelmesebbé válnia.

Mint sokakat, az anyaság őt is megváltoztatta, észrevette egy idő után, hogy már egyáltalán nem az az álmodozó típus, aki hajlamos elveszni a gondolataiban, a problémamegoldó készsége rengeteget fejlődött. Mindig készen áll arra, hogy egy-egy váratlan helyzetet megoldjon.

Esszéje második felében leírta, sokat gondol azokra az emberekre, akik otthon vannak a gyermekeikkel, csak remélni tudja, hogy minden rendben halad, bár megjegyezte, szerinte lehetetlen tökéletes anyának lenni.

- Aranyos dolog, amikor az ember felfedezi, a gyermekei nem várják el tőle, hogy mindig tökéletes legyen. Ők csak azt akarják, légy hozzájuk őszinte, és tegyél meg minden tőled telhetőt.

- Valójában minél több olyan területen kell nekik helytállniuk, amikben te kicsit gyengébb vagy, ők annál erősebbé válnak. Szeretnek téged a gyerekeid, és segíteni akarnak neked. A legvégén egy csapattá kovácsolódtok, és bizonyos mértékben ők is nevelnek téged. Együtt nődögéltek tovább - tette hozzá.

Angelina Jolie-re így hasonlít legkisebb lánya

Képes összeállításunkban megnézheted, hogy hasonlít Angelina Jolie-ra legkisebb lánya, Vivienne.

Angelina Jolie legkisebb lánya tiszta anyja - Friss fotókon Vivienne

Nézegess képeket!

Elolvasom

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Ezt is szeretjük