Kitálalt a szerető! Mindent elmondott a herceggel folytatott viszonyáról

Részletek!

32 év után szólalt meg András herceg szeretője.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

András herceg szeretője, Koo Stark 32 év után először állt a nyilvánosság elé, és mindent elmesélt kettejük viszonyáról.

Mint mondta, meg akarja védeni András herceget azoktól a vádaktól, hogy tinilányokkal folytatott volna szexuális kapcsolatot és szexrabszolgákat tartott.

Nem hisz a vádakban

- András herceg a barátom és a lányom keresztapja. Egész kapcsolatunk alatt becsületes, őszinte embernek ismertem, aki a keresztény értékeknek akart megfelelni. Nem tudom, mi volt Virginia Roberts célja azzal, hogy besározta Andrást, talán csak így akart pénzt kicsikarni belőle vagy fellendíteni a karrierjét - mondta Stark. 

Először 1981-ben találkoztak, Stark születésnapján, amikor a herceg elhívta vacsorázni a nőt. Mint mondta, tökéletes úriember volt, aki bevallotta, vonzódik az idősebb nőhöz. Stark szerint ez is egy jel arra, hogy Roberts hazudik.

Azt is elmondta, 1982-ben egy karib-tengeri nyaraláson is részt vettek együtt és ugyanannyi figyelmet kapott kapcsolatuk a sajtó részéről, mint VIII. Edward és Wallis Simpson frigye. Stark ezért is tette fel a kérdést, hogy ha igaz az, hogy András herceg és Roberts egy bárban táncolt együtt, mielőtt a herceg megrontotta volna a lányt, hol vannak róla a lesifotók? Hiszen a hercegi család minden tagját fotósok hada követte mindenhova.

Stark elmesélte azt is, hogy András nagyon gondoskodó volt, az első randijuk után már szabad bejárást biztosított a palotába.

Hűtlen sztárok

Nézegess képeket!

Elolvasom

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Ezt is szeretjük