Négykézláb a földön kúszik a részeg Amy Winehouse

A züllött Amy Winehouse a drogokat hanyagolja, ám az alkoholt megállás nélkül ájulásig vedeli.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Amy Winehouse úgy döntött, hogy rendbe teszi az életét, aminek már éppen ideje volt. Nincs is jobb módszer arra, hogy az ember összeszedje magát, mint egy tengerparti nyaralás, szóval az énekesnő a Karib-tengeri St. Lucia szigetére utazott.


A dolgok pedig kezdetben tényleg jól alakultak. Winehouse reggelente jóga- és egyéb gyakorlatokkal kezdte a napot, sokat napozott és fürdött a tengerben, és szemmel láthatóan tartózkodott a keményebb drogok fogyasztásától.

Persze azért az összes káros szokásától nem tudott megszabadulni, napközben például egy-két pohár alkohollal, a medence partján pedig lazán elszívott füves cigarettával kúrálta magát.

Ám mire leszállt az éj, Winehouse-ból előbújt az antiszociális ördög, és megállás nélkül vedelt.

Mindenkit kikészít viselkedésével

Nem tartózkodik a kínos megnyilvánulásoktól sem, a szemtanúk beszámolója szerint többek között azzal égette magát, hogy ellopta, majd lelépett a többi vendég italos poharával, illetve holtrészegen, a földön fetrengve könyörgött minden útjába kerülő embernek, hogy hozzanak neki még több piát.

Időközben egy új hódolót is talált magának a 21 éves Josh Bowman személyében, akivel jócskán összemelegedett a vakáció során. Ezt természetesen Wino férje, Blake Fielder-Civil sem hagyta szó nélkül, aki jelenleg börtönbüntetését tölti.

Sztárok, akiket mintha kicseréltek volna

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ez azonban nem akadályozta meg abban, hogy anyja segítsége révén ügyvédei elindítsák a válópert házasságtörésre hivatkozva.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Amy Winehouse-t ez azonban nem nagyon bántja, mivel saját elmondása szerint házassága a drogokra épült, a tengerparti nyaralás során pedig egész egyszerűen megfeledkezett arról, hogy férjnél van.
Ezt is szeretjük