Joe Biden nyerte a 2020-as amerikai elnökválasztást: megfordította az eredményt
Ő a 2020-as amerikai elnökválasztás nyertese.
Keddig adhatták le a szavazatukat az amerikai állampolgárok arról, hogy ki legyen az országuk elnöke. A két legesélyesebb jelölt a republikánus Donald Trump és a demokrata Joe Biden volt.
Bár kedd este zárult le a szavazás, az eredményre még napokat kellett várni. Ebben közrejátszott az is, hogy a koronavírus miatt sokan levélben szavaztak, azokat pedig még be kellett várniuk, ez lassította a procedúrát. Nemcsak az amerikai, hanem a világon szinte az összes sajtóorgánum folyamatosan követte percről percre az eseményeket. Nem volt hiány az izgalomból, ugyanis a két elnökjelölt között rendkívül szoros volt a küzdelem.
Végre kiderült, ki lett a nyertese az amerikai elnökválasztásnak
Bár az előzetes felmérések inkább Bident hozták ki nyertesnek, ennek ellenére a választás napján még úgy tűnt, hogy Trump lesz a nyertes. Még a Twitterén is nagy bizalommal írta ki, hogy szerinte hamarosan bejelentheti győzelmének hírét, de Joe Biden is szépen zsebelte be az elektori szavazatokat. Végül a demokraták jelöltje Joe Biden 273 elektori szavazattal győzött a CNN és a BBC szerint. Kamala Harris pedig az Egyesült államok első női alelnöke lesz.
Összesen 270 elektori szavazat kellett a győzelemhez. Minden állam más-más elektorokkal rendelkezik, amit a tízévenként megtartott népességszámlálás alapján határoznak meg. Értelemszerűen, amely államnak nagyobb a lakossága, az több elektorral rendelkezik, Kalifornia például 55-tel, New York 29-cel, míg Alaszka csak hárommal.
A szerda reggeli órákban Biden 225-öt, Trump 213-at, az esti órákban végül a demokrata megszerezte Michigant. Így csütörtök reggel a demokrata jelölt 253-nél, a republikánus jelölt csak 214-nél állt, így Bidennek már csak 17 elektorra volt szüksége a győzelemhez. Ezután már csak öt billegő államon, Pennsylvanián, Georgián, Nevadán, Észak-Karolinán és Arizonán múlt a végeredmény. Pénteken a 16 elektort érő Georgiában és a 20 elektorral rendelkező Pennsylvániában is megfordult az állás Biden javára.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Joe Bidden a Twitterrén nyilatkozott arról, mekkora megtiszteltetés számára, hogy megválasztották Amerika elnökének.
- Amerika, hatalmas megtiszteltetés számomra, hogy engem választottatok ennek a nagyszerű országnak a vezetésére. Kemény munka áll előttünk, de megígérem: minden amerikai elnöke leszek attól függetlenül, hogy rám szavaztak-e vagy sem. Megőrzöm a belém fektetett hitet.
America, I’m honored that you have chosen me to lead our great country.
— Joe Biden (@JoeBiden) November 7, 2020
The work ahead of us will be hard, but I promise you this: I will be a President for all Americans — whether you voted for me or not.
I will keep the faith that you have placed in me. pic.twitter.com/moA9qhmjn8
Soha senki nem zsebelt be ennyi szavazatot az Amerikai Egyesült Államok történetében: Joe Biden több mint 74 millió voksot kapott, ezzel megdöntötte Barack Obama rekordját, akinek 2008-ban több mint 69,4 millió ember szavazta meg a bizalmát. Ezzel szemben a republikánusok jelöltje több mint 70 millió voksot kapott.
Ahogy romlottak az esélyei, Trump a Twitterére dühösen kiírta, hogy szerinte rejtélyesen eltűnt az előnye, és csalás történt az idei választáson. Az AP hírügynökség megírta, hogy Trump csapata több államban kérvényezi a voksok újraszámolását, ide tartozik például Wisconsin, és keresetet nyújtottak be a szavazatok számolásának szüneteltetése érdekében több helyen is, például Georgiában, Pennsylvaniában és Michiganben, mert szerintük a Demokrata Párt csalt, és jobb hozzáférhetőséget kell biztosítani a számlálóknak az ellenőrizhetőséghez. Csütörtök délután a Twitterére pedig azt írta, hagyják abba a voksok számlálását. Eközben Biden azt kommunikálta a közösségi oldalán, hogy minden szavazatot számoljanak meg.
Amíg nem lehetett tudni a pontos végeredményeket, a sztárvilágban is több híresség amellett kampányolt, hogy az összes szavazatot számolják csak meg szépen, hiszen minden voks ugyanannyit ér. Köztük volt Rihanna, Madonna vagy Ashton Kutcher.
Politikusok fiatalon
Képes összeállításunkban megnézheted a világhírű politikusok fiatalkori képeit.
Hillary Clinton ilyen szép volt 18 évesen - Fiatalkori fotókon a világhírű politikusok
Nézegess képeket!
Elolvasom