Kollégája jelentette be a szomorú hírt: holtan találták otthonában az ismert filmest
Albert Maysles rendezőt Oscarra is jelölték.
2015. március 5-én, életének 88. esztendejében elhunyt Albert Maysles Oscar-jelölt dokumentumfilmes.
A hírességet manhattani otthonában érte a halál, a szomorú hírt az általa alapított New York-i Maysles Központ marketingigazgatója, Stacey Farrar közölte a sajtóval pénteken.
Albert Maysles 1926-ban született, eredetileg művészeti diplomát szerzett a Bostoni Egyetemen és három évig pszichológiát tanított ugyanott.
A filmezés iránti vágyat az keltette fel benne, amikor Oroszországba utazott, hogy egy pszichiátriai intézetbne fotókat készítsen - a következő évben már kamerával tért vissza, és ez lett első dokumentumfilmje, 1955-ben.
Karrierje során fél száz dokumentumfilmet forgatott - sokszor testvérével, Daviddel -, és dupla ennyinél operatőrként vett részt, közöttük több történelmi jelentőségű.
1964-ben a Beatles amerikai turnéját örökítette meg What's Happening! The Beatles in the U.S.A. címmel, az 1970-es Gimme Shelter pedig a Rolling Stone '69-es turnéjának a dokumentációja. De forgatott Orson Welles-ről, Marlon Brandóról, Jackie Onassis excentrikus nagynénjéről is, a Beatles-ről pedig több alkalommal.
Utolsó elkészült alkotása, az Iris a kilencvenéves üzletasszony és stílusikonról, Iris Apfelről szól, áprilisban mutatják be. Az In Transit című pedig jelenleg az utómunkálatoknál tart.
Albert Maysles 2005-ben alapította meg a Maysles Dokumentumfilm Központot, 2014-ben pedig megkapta Obama elnöktől a Nemzeti Művészeti Medált.
Sztárok, akik 2014-ben hunytak el
Nézd meg, kik azok a hírességek, akiket tavaly veszített el a filmes és a zenész szakma! Kattints a nagy képre a galériáért!
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.