Adrien Brody magyar őseinek is köszönetet mondott a Golden Globe-gálán: A brutalistában Tóth Lászlót alakítja
Beszédében külön kiemelte magyar édesanyját és nagyszüleit.
A Golden Globe-gálát idén 82. alkalommal rendezték meg a Los Angeles megyei Beverly Hillsben. Az eseményen számos híresség vehetett át díjat, köztük Adrien Brody is, akit A brutalistában nyújtott alakításáért jelöltek a legjobb drámai férfi főszereplő kategóriában.
Adrien Brody a 2025-ös Golden Globe-gálán
A brutalista című film Tóth Lászlóról, egy zsidó építészről szól, aki túlélte a holokausztot, és kivándorolt az Egyesült Államokba, hogy megvalósítsa az amerikai álmot. Az alkotás nem csupán főszereplőjének hozott sikert a díjátadón, hanem bezsebelte a legjobb drámai filmnek járó elismerést is, valamint a rendezője is díjjal térhetett haza.
Adrien Brody számára ez volt az első egyéni Golden Globe-díj, amit elnyert. Beszédében az elismerést azoknak ajánlotta, akik megküzdöttek a bevándorlási nehézségekkel, egyben kitért szüleire és őseire is, akik közül néhányan ugyancsak elmenekültek a háború elől – olvasható a CNN oldalán.
– Nagyon sok mondanivalóm van, de megpróbálok rövid lenni. A brutalista lényege valójában az emberi teremtőképességről szól – mondta köszönetnyilvánításában, melyben kitért az összes jelölttársára is, akik nagyon inspirálták munkáját.
Ezután köszönetet mondott a szereplőknek, a stáb tagjainak, és mindenkinek, aki részese volt a filmnek valamilyen formában. Majd nem feledkezett meg családjáról sem.
– Köszönöm édesanyámnak és édesapámnak, akik itt vannak ma este. (…) Ez a történet, és amit a karakter átél, nagyon emlékeztet anyám és őseim útjára, amikor menekülniük kellett a háború elől, és ebbe a nagyszerű országba jöttek. Nagyon sokat köszönhetek édesanyámnak és nagyszüleimnek az áldozatvállalásukért. Bár nem is tudom kifejezni azokat a kihívásokat, melyekkel ők és sokan mások szembesültek, amikor megküzdöttek ezzel, remélem, hogy ez az alkotás egy kicsit hangot ad mindennek.
Angelina Jolie csillogó estélyijében a Golden Globe-gála legszebbje volt: ilyen ruhákat viseltek a női sztárok
Mutatjuk, milyen kreációkat viseltek a női sztárok a 2025-ös Golden Globe-gálán.
ElolvasomCover-fotó: Getty Images
Anyámtól a modellekig - Mit tudtam meg a nőkről életem első 50 évében?
Kajdi Csaba influenszer, saját élményeiből és tapasztalataiból kiindulva osztja meg gondolatait a női szerepek alakulásáról, az anyai minták hatásáról és arról, hogy hogyan határoznak meg minket. A Femina Klub januári előadásán körbejárjuk, hogyan befolyásolják a női szépségideálok és elvárások a nők önképét és döntéseit. Milyen női minták segítik vagy éppen gátolják az önmegvalósítást?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. február 19. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció