Színpadi smink nélkül felismerhetetlen Adam Lambert
Adam Lambertet a minap vastag színpadi smink nélkül kapták le, nem csoda, ha alig lehetett ráismerni.
Azt már megszokhattuk, hogy némelyik sztárhölgy szinte felismerhetetlen profi smink nélkül. Katie Holmes például szürke verébnek tűnik, Cameron Diazt pedig lekapták már csúf pattanásokkal tarkítva.
Ám az, hogy egy pasira is alig lehessen ráismerni színpadi maskara nélkül, már-már komikus. Pedig ez történt a minap, amikor Philadelphiában élelmes lesifotósok lekapták az American Idol nyolcadik szériájának döntősét, Adam Lambertet.
Szemüvegben más
A bevallottan biszexuális énekesről köztudott, hogy fellépésein imádja a vastag szemfestést, és egyéb sminktrükköket is bevet, csak hogy még extrémebbnek nézzen ki.
Most azonban kiderült, a parádé leginkább a színpadnak szól, a magánéletben sokkal visszafogottabb. Bár igaz, ami igaz, a szemceruzáról nem mondott le, vastag SZTK-keretes szemüvegében inkább tűnt egyetemistának, mintsem botrányos rockernek.
Botrányosnak tartják
A 28 éves énekes ugyanis szereti fellépésein feszegetni a határokat: a 2009-es American Music Awardson például azzal verte ki a biztosítékot, hogy élő adásban csókolta szájon egyik háttérzenészét - aki történetesen férfi!
Az esetet követően őszintén nyilatkozott a Rolling Stone magazinnak, és többek között elmondta, számára furcsa, hogy míg a női előadók kérkedhetnek a szexualitásukkal a színpadon, addig ezt egy férfitől botrányosnak vélik.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
- Nem az volt a célom, hogy felháborítsam az embereket, hanem az, hogy a művészi szabadság adta lehetőségeket tágítsam - mesélte.