
Így néznek ki most az ABBA hölgytagjai
Az immáron klasszikusnak számító együttes szőke és barna énekesnőjéről manapság keveset hallani.

Talán Agnetha, Björn, Benny és Anni-Frid sem gondolta volna a hetvenes évek elején, hogy a nevük kezdőbetűjéből összerakott ABBA elnevezésű együttesükkel olyan sikereket érnek el, hogy még 1982-es feloszlásuk után több évtizeddel sem csökken a népszerűségük.
A könnyed dallamok, a megjegyezhető szöveg, az énekelhető refrének, no és persze a két csinos női előadó gondoskodtak arról, hogy tízéves fennállásuk alatt és azóta is szinte zabálják a zenéjüket a világ minden táján.
Népszerűségüket jól jelzi, hogy a kilencvenes évek végén musical készült a legnépszerűbb dallamok felhasználásával, a Mamma Mia! pedig 2008-ban a mozirajongókat is megörvendeztette.
Agnetha, a szőke
Agnetha Åse Fältskog, a banda szőke tagja már nyolcévesen zongoraleckéket vett, emellett pedig a templomi kórusban énekelt. Tiniként barátnőivel alapítottak is egy csajbandát, de érdeklődés híján hamar feloszlottak. Agnetha azonban addig mozgolódott a zeneiparban, míg 17 évesen már első dalait lemezre énekelte.
Szinte ugyanabban az évben, hogy megalakult az ABBA, hozzáment az egyik férfitaghoz, Björn Ulvaeushoz, akinek két gyermeket is szült, és bár 1978-ban elváltak útjaik, nem hagyták, hogy a magánéletük válsága beférkőzzön a szakmai életükbe.
Az ABBA mellett Agnetha folyamatosan próbálta fenntartani szólókarrierjét, de meglepő módon érdektelenül fogadta albumait a közönség. Az 1982-es feloszlás után még kiadott néhány lemezt, majd 1988-ban visszavonult a nyilvánosságtól, és egészen a közelmúltig depressziójára hivatkozva nem mutatkozott a ma már 58 éves sztár.
Frida, a barna
A másik hölgytag, a norvég származású Anni-Frid Lyngstad , közismertebb nevén Frida könnyebben viselte a hírnévvel és ismertséggel járó nyomást. Kolléganőjéhez hasonlóan szintén korán felfedezték, hogy van érzéke az énekléshez. 1967-ben megnyert egy tehetségkutató versenyt, fődíjként pedig az EMI stúdiójában készíthette el albumát. Nyertes dalának egyik tévés előadásakor találkozott is Agnethával, aki szintén ugyanabban a programban lépett fel, de az ABBA csak néhány évvel később hozta őket szakmailag össze.
Ám nemcsak szakmailag, hanem magánéletileg is egy időre a még facér férfitaghoz, Benny Anderssonhoz tartozott, akivel 1981-ben szakítottak. Ám már előtte is volt házas: mindössze 17 évesen hozzáment szerelméhez, és két gyermeket hozott világra. A sikert azonban többre értékelte a családnál, férjét és gyermekeit is elhagyta, hogy a karrierjét építse.
A disco-csapat feloszlása után szintén szólóban folytatta tovább – első albumát Phil Collins produceri segédletével és dobkíséretével adta ki, amelyből végül másfél millió példányt adtak el. Ezután is jelentek meg lemezei, de az ABBA sikerét nem tudta felülmúlni.
-
Színjátszó fehér opálos és cirkónia kristályos ékszerszett19 990 Ft
-
Ellentétek vonzása nyaklánc kristályokkal7 990 Ft
-
Swarovski® kristályos Eiffel tornyos nyaklánc7 990 Ft
-
Vasmacska cirkóniával ezüst nyaklánc6 490 Ft
-
Három édesvízi igazgyönggyel és cirkóniával díszített fülbevaló14 990 Ft
-
Ezüst nyaklánc különleges nap medállal8 590 Ft
-
Kék és fehér cirkónia kristályokkal díszített ezüst ékszerszett27 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy nyaklánc különlges cirkónia dísszel12 900 Ft
-
Cirkónia kristályos minimalista négyszög ezüst fülbevaló13 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc M betűs medállal7 490 Ft
-
Ezüst angyalszárny medál cirkónia kristályokkal8 900 Ft
-
Csepp alakú cirkóniával és édesvízi igazgyönggyel díszített ezüst nyaklánc13 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy szett színes cirkóniával díszítve29 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc világoskék cirkóniával díszített ovális medállal7 650 Ft
-
Antracitszürke Swarovski® kristálygyöngy karkötő ezüst medállal11 900 Ft
Ami a magánéletét illeti, a 63. életévében járó énekesnő harmadszor is férjhez ment, ezúttal Heinrich Ruzzo Reuss von Plauen herceghez, aki által a svéd királyi családdal is rokonságba került. A férfi 1999-ben halálozott el, egy évvel azután, hogy Frida első házasságából származó leánya egy autóbaleset okozta sérülésekbe belehalt.
Egykori Abbás társaikkal sok év után a Mamma Mia! musicalfilm premierjén találkoztak az énekesnők, 2008 nyarán.