Elhízva és szétszabdalva: a 80-as évek akcióhősei
Az egykori sármos nehézfiúkból mostanra puhány és bizarr öregemberek lettek a plasztikának köszönhetően.
Steven Seagal
Steven Seagal szép karriert futott be, hiszen az egykori Burger King-alkalmazottból a küzdősportok szakavatott mestere és a nyolcvanas-kilencvenes évek egyik legmenőbb filmsztárja lett. Ám az öregedést ő sem kerülhette el, a jelenleg 57 éves híresség pedig annyira elkényelmesedett, hogy mostanra egy igazi hájpacni lett belőle.
A rossz nyelvek szerint ráadásul annyira szétcsúszott, hogy újabb filmjeiben már csak egy dublőr helyettesíti, és a hangját is más kölcsönzi neki. Hatalmas, zsíros testét látva könnyen elképzelhető, hogy van némi igazságalapja a szóbeszédnek.
Hiszen ilyen kövéren hogyan is tudná végrehajtani azokat a látványosan megkoreografált mozdulatokat, melyekkel kultikus rajongással övezett akciófilmjeiben kápráztatta el a nézőket? Pedig filmes pályafutása szépen kezdődött, a Nicóval robbant be a köztudatba, miközben eredetileg nem is készült filmes pályára. A pletykák szerint érettségi után is csak azért lépett le Japánba, és vette feleségül ottani barátnőjét, hogy ne sorozzák be.
A kilencvenes években egymás után érkeztek az újabb közönségsikerek, milliók izgulták végig például az Ölve vagy halvát, az Úszó erődöt vagy a Lángoló jeget. Az ezredforduló környékén azonban a sikereknek váratlanul vége szakadt, és Steven Seagal mélyrepülésbe kezdett, ami a mai napig nem ért véget. Utolsó anyagilag sikeres filmjét, a Sebhelyeket immáron lassan tíz éve forgatta, és nem csak a Warner Brothers, de mintha a rajongói is hátat fordítottak volna neki.
Sylvester Stallone
Elég csak egyetlen pillantást vetni Stallone szörnyen szétszabott arcú édesanyjára, Jackie-re, és már nem is okoz akkora sokkot, hogy bizony a 62 éves olasz csődör is nem kevéssé plasztikáztatta szét a fejét. Ám az ő vesztét elsősorban nem a szépészeti beavatkozások, hanem a szteroidok és mindenféle más, káros szerek okozták.
Stallone kétségkívül az elmúlt évek egyik leglátványosabb visszatérésével ajándékozta meg a mozirajongókat, 2006-ban először Rocky Balboát, majd tavaly John Rambót támasztotta fel hamvaiból. Ám a sztár az elmúlt évtizedekben jócskán kijött a formából, ezért aztán a szteroidokhoz nyúlt, hogy visszanyerje csúcsformáját. Pechjére 2007-ben le is bukott Sydney-ben a repülőtéren, amikor egy rutinvizsgálat során egy kisebb illegális gyógyszertárat találtak az őrök a táskájában! A növekedési hormonok egyszerre jótékony és kártékony hatása pedig meglátszik Rocky és Rambo megformálójának egész testén.
Stallone izmai úgy feszülnek, mint régen, erei pedig szinte szétrobbannak, a látvány mégis inkább sokkoló, semmint lenyűgöző. Stallonénak sikerült magából egy bizarr és visszataszító izompacsirtát faragnia, ám azt be kell ismernünk, hogy még ilyen öregen is lekörözi a mostanság olyan népszerű akcióhősöket, mint Vin Diesel vagy Jason Statham, habár utóbbi kollégája sokkal jóképűbb nála. A filmezést pedig gőzerővel folytatja, már készül a B-filmek sztárjait felsorakoztató The Expendables, de régóta dédelgetett Edgar Allan Poe-életrajzi moziját is tető alá hozhatja az elkövetkező években.
Chuck Norris
Ha alaposan szemügyre vesszük a Chuck Norris-ról készült legutóbbi fényképeket, szinte hihetetlennek tűnik, hogy jövőre betölti a hetvenet! A híres színész nem sajnálta a pénzt a plasztikáztatásra, de a jelek szerint a műtétek között elfelejtett tükörbe nézni, különben biztosan nem hagyta volna, hogy így szétszabják egykor jóképű arcának férfias vonásait.
Egyszerűen rá sem lehet ismerni Norris-ra, a tucatnyi ráncfelvarrás miatt ugyanis már alig tudja rendesen kinyitni a szemét, túlságosan kisimult bőre pedig csak tovább fokozza bizarr megjelenését. Vajon ki gondolta volna, hogy az Ütközetben eltűnt egykori akcióhőse is kés alatt végzi? Hiába tehát a kíméletlen gépfegyverropogás és a szűkszavú keményfiú-imázs, a jelek szerint még a texasi kopó is retteg az öregedéstől. De elképzelhető az is, hogy gyerekkorának rossz emlékei miatt döntött úgy, hogy időskorában mesterséges úton fiatalítja meg magát.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A kis Norris-t ugyanis éveken keresztül csúfolták osztálytársai indián származása miatt, ugyanis anyja csiroki volt. Norris eredetileg Carlos Ray néven látta meg a napvilágot, a Chuck becenevet pedig Dél-Koreában kapta bajtársaitól. A távol-keleti országban ismerkedett meg a küzdősportokkal is, majd a hetvenes években a legendás Steve McQueen tanácsára iratkozott be egy színésziskolába. Innentől kezdve pedig nem volt megállás, Norris rövid időn belül a korszak egyik legismertebb akciósztárja lett.
OLVASD EL EZT IS!
- sigourney weaver
- kathleen turner
Így néznek ki most a '80-as évek legnagyobb színésznői
- kulka jános
- cserhalmi györgy
Így néznek ki most a '70-es évek magyar szívtiprói
- kövér
- mike tyson