4 imádott magyar színésznő, aki önkezével vetett véget életének
Domján Edit, Mányai Zsuzsa, Jobba Gabi, Schütz Ila - négy művésznő, akik már nincsenek köztünk.
Amikor egy ismert ember távozik - legyen az egy világszerte népszerű sztár, mint Brittany Murphy vagy Natasha Richardson -, váratlan halálukat majdnem annyira megrendítőnek és szomorúnak érezzük, mint egy ismerős elvesztését.
Ha egy szép és tehetséges művész önkezével vet véget életének, a megrázó tett szinte azonnal találgatások sorát indítja el. Sajnos boldogtalan színészsorsokban mi is bővelkedünk, a hazai művészvilág is megért már több tragikus veszteséget. Cikkünkben most négy ismert és kedvelt színésznőre emlékezünk, akik kiemelkedő tehetségük és sikereik ellenére sem találtak rá a boldogságra, és akik végül kétségbeesésükben megrázó módon, öngyilkossággal vetettek véget életüknek.
Domján Edit (1932-1972)
A 38 éve elhunyt gyönyörű Domján Edit színésznő szűkös körülmények közt, munkáscsaládban nőtt fel. Már kislányként kitűnt lírai alkatával, értő versmondásával, a Színművészetire is tanárai biztatására jelentkezett. A főiskolai évek alatt ismerkedett meg Kaló Flóriánnal, későbbi férjével, Szegedre is együtt szerződtek. Elsősorban zenés szerepekben és vígjátékokban aratott sikert, majd országos ismertséget szerzett a Két emelet boldogság című filmmel. A Jászai-díjas színésznő őrült tempóban dolgozott, de harmincas éveire lendülete észrevehetően alábbhagyott.
Művészi kiégésre panaszkodott, depressziótól szenvedett, betegesen aggódott az öregedés miatt. Férjétől elhidegült, 1969-ben el is váltak. Szécsi Pállal folytatott románca rövid időre felcsillantotta az újrakezdés esélyét.
De a zűrös kapcsolat nem váltotta be reményeit. Magányának és elkeseredettségének végül drámai öngyilkossággal vetett véget 1972 karácsonyának másnapján. Mélységes elszántságát szeretteinek írt búcsúlevelei is bizonyítják. Arcát tíz játékfilm, jellegzetes hangját pedig érzelmes sanzonok és számtalan rádiójáték őrzi. A kor legfoglalkoztatottabb színésznője mindössze negyven évet élt.
Mányai Zsuzsa (1949-1999)
A színészcsaládba született Mányai Zsuzsának vérében volt a színészet. Ugyanakkor nem volt könnyű a híres apa, Mányai Lajos és gyönyörű anya, Simon Zsuzsa nyomdokaiba lépni. A szülők azonban támogatták tehetséges lányukat a pályán, aki a színművészeti elvégzése után azonnal a Nemzeti Színházban és Vidám Színpadon kapott szerepeket.
A színésznőt dundi testalkata elsősorban komikaszerepre predesztinálta, de életvidám személyiségéhez jól illett a nevettetés. Jellegzetes, fanyar humora sosem volt harsány vagy közönséges, kifinomult színészi játékát karakterszerepekben is megcsillogtathatta.
Mányai Zsuzsa fénykorában a Vonósnégyes című bohózat egyik főszereplőjeként.
A hetvenes évektől egészen haláláig rendszeresen hívták tévéfilmekhez - Hatholdas rózsakert, A szeleburdi család -, de olyan sorozatokban is feltűnt, mint a Bors, a Linda vagy a Szomszédok. A sokoldalú komika azonban a színfalak mögött korántsem volt olyan kiegyensúlyozott egyéniség: súlyproblémákkal küzdött, sokat betegeskedett, és boldogtalan magánélete is elkeserítette. Szeretett szülei halála után már nem volt senki, aki az élethez kötötte volna. Kortársai kedvelték és tisztelték, öngyilkosságának híre - bár kevés publicitást kapott - sokakat megrendített. A szellemes, jólelkű színésznő sokkal többet, jobbat érdemelt volna a sorstól. Haláláig az Operettszínházban játszott, vásznon utoljára a Xantus János rendezte A Morel fiúban tűnt fel. Mányai Zsuzsa január 9-én ünnepelte volna 61. születésnapját.
Schütz Ila (1944-2002)
A nyolc éve elhunyt tehetséges színésznővel a magyar színjátszás egyik legegyedibb és legsokoldalúbb komikáját veszítette el. Schütz Ila számtalan színpadi szerepe közül talán a Jövőre, veled, ugyanitt! című darab Dorisa él legélénkebben legtöbbünk emlékezetében, melyet háromszáznál is több alkalommal játszott Sztankay István partnereként. A bohózatok, vígjátékok mellett több mint harminc játékfilm és rengeteg televíziós produkció is őrzi alakját.
A neves komika kiegyensúlyozott élete férje elvesztésével vett tragikus fordulatot, ráadásul a filmgyártás mélyrepülése miatti szakmai mellőzöttség is próbára tette erejét. Magánnyal és súlyos depresszióval küzdött, hihetetlen komikusi vénáját és szakmai tudását is kiaknázatlanul hagyták. Egyik utolsó filmes epizódszerepe a Valami Amerika takarítónője volt, melyben a színésznő - mint mindig - vérbeli nevettetőként brillírozott. A közönséget és szakmát is mélyen megrendítette a hír, hogy a népszerű művésznő 2002 decemberében gyógyszerekkel vetett véget életének. A Mikroszkóp Színpad, a Madách és a József Attila Színház szeretett színésznője, Schütz Ila idén január 5-én lett volna 66 éves.
Jobba Gabi (1947-1983)
A szegedi születésű, gyönyörű magyar színésznő-énekesnőre talán kevesebben emlékeznek, pedig bájos arcát több ismert játék- és tévéfilmben - Szerelmes biciklisták, Rózsa Sándor - is láthatta a nagyközönség. Jobba Gabi igéző szemű, különleges egyéniségű színésznő volt, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy önálló előadóestjein, egy szál maga is képes volt elvarázsolni a közönséget. Karrierjét vidéki színházakban kezdte, majd Pestre szerződött, 1982-től a Nemzeti Színház tagja volt. Kitűnő versmondóként lett ismert, többek közt a Himnusz egyik lemezfelvétele is a nevéhez fűződik. Nem csak beszéd-, énekhangja is gyönyörű volt, egy Mary Zsuzsival közös duettel még az 1967-es Táncdalfesztiválon is indult.
A bájos és érzékeny lelkű művésznő tragédiája talán az volt, hogy tehetségére túl későn, csak a hetvenes években kezdett igazán felfigyelni a szakma. Kétségbeesett tettének okait többen próbálták megfejteni, de valódi indítékait máig homály fedi.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Színésznőként az intellektuális, tragikus szerepek álltak hozzá közel, nőként is leginkább Karády Katalin titokzatosságával tudott azonosulni, akinek dalaiból a nyolcvanas években önálló műsort is készített. A boldogtalan színésznő 36 évesen hunyt el, 1983. augusztus 29-én önkezével vetett véget életének.
OLVASD EL EZT IS!
- gyilkosság
- meghalt
3 imádott gyerekszínész, aki nem érte meg a 16. életévét
- bacsó péter
- bujtor istván
2009 legfájóbb magyar veszteségei
- öngyilkos
- meghalt