Íme, a 3 legbájosabb várandós sztármami
Claudia Schiffer, Padma Lakshmi és Andrea Roth is a babáját várja, gömbölyödő hasukat pedig már meg is mutatták a világnak.
Akadnak olyan sztárok, mint például George Clooney, akik még a házasság gondolatától is irtóznak, de azért az vitathatatlan, hogy kevés nagyobb öröm létezik a gyermekvállalásnál.
A 2010-es év ebből a szempontból több sztárhölgy számára is igazán emlékezetes lesz, hiszen ők a babák mellett döntöttek, akiket az elkövetkező hónapok során hoznak világra.
Január 15-én számolt be arról a People, hogy Claudia Schiffer harmadik gyermekével terhes. A 39 éves német szupermodell és férje, Matthew Vaughn rendező májusra várják a kis csöppség érkezését, és azt nyilatkozták, nagyon megörültek a jó hírnek, miszerint újabb babával bővül a családjuk.
Kisebbfajta csoda
Vaughn és Schiffer 2002-ben házasodtak össze, két közös gyermekük közül Caspar Matthew 2003. január 30-án, Clementine de Vere Drummond pedig 2004. november 11-én látta meg a napvilágot.
A Szakácsok gyöngye műsorvezetőjének, Padma Lakshminak a terhességét az orvosok kisebbfajta csodának tartják.
A 39 éves egzotikus szépségű hölgy ugyanis éveken keresztül endometriózissal küszködött, amely terméketlenséget okozhat.
Titkolja az apa kilétét
A világhírű író, Salman Rushdie egykori feleségének gyermeke tavasszal születik majd meg, a modell azonban egyelőre nem árulta a baba édesapjának kilétét.
Újrakezdeni és megérkezni - Amikor a változás nem lezárás, hanem egy új kezdet.
Van, amikor mi döntünk a változás mellett, máskor az élet kényszerít rá. Az újrakezdés sosem könnyű, mégis ezek a fordulópontok visznek közelebb ahhoz, akik valójában vagyunk. A Femina Klub évadnyitó estjén D. Tóth Kriszta és Pataki Ági személyes történeteiken keresztül mesélnek november 16-án a MOMkultban az újrakezdésekről, az önismeretről, a döntésekről és azokról a fordulópontokról, amelyek végül közelebb vitték őket önmagukhoz.
Promóció















