A 3 legszexibb színésznő 55 fölött - meztelenül!
A három szépséges sztár már fiatalon is szívesen megszabadult ruhájától, és ezt a szokását éretten is megtartotta.
Helen Mirren - 57 évesen vetkőzött meztelenre
Évek óta, ha a nyomtatott és online magazinok arra kérik az olvasókat, szavazzák meg, kit tartanak a legszexisebb ötven fölötti sztárnak, Helen Mirren rendre ott tündököl az első tíz helyezett között. Való igaz, az 1945-ös születésű Iljena Vasziljevna Mironov - merthogy ez az eredeti neve - ugyan idén betölti a 64. életévét, de szexisebb, mint valaha.
A szőkeség a legjobb angol színiiskolákban tanulhatott, majd előbb a színpadon, aztán a filmvásznon is a legnagyobb brit csillagok sorába került. Szakmai hozzáértését számos BAFTA-, Golden Globe-, Emmy-, no és Oscar-díjjal jutalmazták - ez utóbbit 2007-ben, A királynőben nyújtott briliáns alakításáért vehette át.
A színésznő változatos pályafutása során a legkülönfélébb szerepekben állta meg a helyét - nemes tartása miatt nem egyszer játszott uralkodót, így volt a György király című film Charlotte királynéja, az I. Erzsébet című sorozat címszereplője vagy II. Erzsébet a már említett Királynőben.
Ugyanakkor a pikánsabb jelenetektől sem futamodott meg: 1979-ben például a szoftpornónak titulált Caligulában minden báját meg merte mutatni, de a jelek szerint manapság sem szégyelli immáron érett, bár kétségkívül remek testét.
2002-ben, azaz 57 évesen a Tavasz Rómában című tévédráma kiöregedett hollywoodi szépségének bőrébe bújva volt bátorsága teljesen lemeztelenedni - lelkileg és testileg is. Egy évvel később pedig, a Felül semmiben immár vígjátéki környezetben vált meg ruháitól.
Mirren viszonylag későn, 1997-ben ment férjhez Taylor Hackford rendezőhöz, akivel még 1986-ban, a Halálbalett forgatásán ismerkedett össze. Gyermekre azonban sosem vágyott, azt vallja, az anyaság nem neki való.
Susan Sarandon - 62 évesen pin-up lányként pózolt
Elnyúlva a padlón, csupán egy vörös tollboa kacér takarásában mutatta meg szinte mindenét az Oscar-díjas Susan Sarandon, aki Timothy White kedvéért, a Hollywood Pin-Ups album számára tavaly, 62 évesen vállalta a pajzán pózolást.
A kimondottan fiatalos külsejű színésznő 23 másik sztárral - egyebek között Kate Hudson és Cindy Crawford - egyetemben tett eleget a felkérésnek, ám kétségkívül ő volt a legidősebb és a legdögösebb mind közül. Bár Sarandon nem most először állt a fotográfus lencséje elé, hiszen már több mint húsz éves közös múltra tekintenek vissza, talán nem véletlen, hogy éppen rá esett a választás.
A vörös démon ugyanis még a sokadik ikszen túl is igazi buja dög, aki háromgyermekes anyaként is képes a férfiakat az ujja köré csavarni. És az már csak hab a tortán, hogy fergeteges alakításokkal gazdagította a filmtörténelmet.
Nálánál 12 évvel fiatalabb párjával, a színész-rendező Tim Robbins-szal több mint húsz éve élnek együtt, és nevelgetik két közös, továbbá egy korábbi kapcsolatából származó gyermekét. És még arra is jut ideje, hogy tüntessen, szervezkedjen, és hallassa a hangját azok érdekében, akikért és amiért úgy véli, érdemes küzdeni - legyenek azok afrikai éhezők, homoszexuálisok vagy éppen az iraki háború beszüntetése.
Catherine Deneuve - 56 évesen fürdőzött pucéran
Az 1943-ban született francia szépség több mint fél évszázados pályafutása alatt az európai és az amerikai filmgyártás krémjével dolgozott együtt, habár sosem akart a hollywoodi sztárok közé tartozni.
13 évesen kapta első aprócska szerepét, majd az 1964-es Cherbourg-i esernyők romantikus szerepében figyeltek fel a bájos ifjú hölgyre, innentől pedig elhalmozták szerepekkel.
A Polanski rendezte Iszonyat című thrillerben vagy éppen A nap szépe című 1967-es Bunuel-drámában nyújtott alakításai egyaránt elismertté tették a filmgyártásban, és egyúttal ezeknek a moziknak köszönhette, hogy ráragasztották a jégkirálynő jelzőt. Annak ellenére, hogy utóbbi alkotásban, bár frigid asszonyt játszott, néhány igencsak pikáns fantáziajelenetben meztelen idomait is megmutatta a kamerának.
A számos díjjal jutalmazott legenda mostanában sem gondolkodik sem a visszavonuláson, sem vonzó testének takargatásán: 1999-ben például az akkor 56 éves sztár a Pola X című dráma kedvéért mártózott meg a nézők szeme láttára egy kád vízben - természetesen ruhátlanul.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Ami a karriert illeti, az utóbbi években mutatták be hazánkban Kék papagáj című drámáját, ezenfelül a Louis Vuitton divatmárka arca, és az UNESCO is jószolgálati nagykövetének választotta. A mozgalmas magánéletű szépség két gyermeket szült az évek során - Christiant Roger Vadimtól, Chiarát pedig Marcello Mastroiannitól.
OLVASD EL EZT IS!
- pataki ági
- nyertes zsuzsa
5 őrülten vonzó magyar sztármami 50 fölött
- kováts adél
- szexi
Fotók! 4 káprázatosan szexi magyar sztármami 40 fölött
- playboy
- playmate