2008 legnagyobb csalódásai

Az idei év is bővelkedett új mozifilmekben és albumokban. Felsorolni is nehéz volna őket: új lemezzel jelentkezett például az AC/DC, a Portishead, a Sigur Rós vagy a Coldplay, a mozikban pedig újra láthattuk Muldert és Scullyt, James Bondot, Indiana Jones-t és John Rambót.

A várva várt alkotások között azonban sajnos voltak olyanok is, amelyek nem túlzottan nyerték el tetszésünket, pedig nagyon vártuk őket. Következzenek tehát a 2008-as év legnagyobb csalódásai, szerintünk!

Erna csalódása: Madonna Hard Candy című albuma

Mint minden népszerű, karizmatikus popsztárnak, Madonnának is vagy fanatikusai, vagy utálói vannak. Én az előbbiek közé tartozom: mióta négy évesen először láttam a Like A Prayert, a legtöbb számát felhangosítom a rádióban, legutóbbi albumát, a Confessions On The Dancefloort pedig a legjobb albumának tartom a második évezredből. Ezért is vártam izgatottan, hogy vajon milyen lesz a folytatás, mit tud csavarni a retro-discón, milyen stílust és irányt diktál majd a popkirálynő.

De sajnos szomorúan kellett konstatálnom, hogy a Hard Candy-vel inkább beállt a sorba. Már a Justine Timberlake-kel készített duettet is tucatzenének éreztem, de a Give It 2 Me abszolút megerősítette lassan körvonalazódó érzésemet, hogy ez a lemez annyira jellegtelen, mintha csak egy véletlenszerűen összetoborzott lánycsapat énekelte volna fel. Lehet, hogy Madonnának várnia kellett volna vele, és egy kicsit tovább érlelnie az anyagot, vagy mondjuk inkább a magánéletére koncentrálni.

Juli csalódása: Pierce Brosnan a Mamma Miában

Mamma Mia! - kiáltottam fel én is moziban, de sajnos hozzá kell tennem, hogy nem örömömben, hanem iszonyatos meglepetésemben! Manapság nem sok musicalt nézhetünk a televízióban vagy a moziban, így jócskán felcsigázva és kíváncsian ültem be meghallgatni és megnézni ezt a filmet.

Ez az a műfaj ugyanis, ahol egy színész nemcsak színészi, hanem énekesi tudását is megcsillogtathatja. Nálam azonban Pierce Brosnan kicsapta a biztosítékot, mivel az ő esetében aztán tényleg semmi sem csillogott.

Színészi tehetségéhez nem fér kétség, emiatt mindig is imádtam, de az éneklés, az nem igazán ment neki. Összesen három hang fért ki a torkán, így félve és befogott füllel néztem végig azokat a jeleneteket, amelyekben feltűnt. Bocs Pierce, de szerintem ez borzasztó volt!

Lilla csalódása: A Quantum csendje

Sosem szerettem a pusztán üldözéses jelenetekből és tűzharcokból álló akciófilmeket, viszont az izgalmas történettel, feszültséggel és fordulatokkal teli, sajátos hangulattal rendelkező változatokat szívesen nézem meg. A családom férfitagjai gondoskodtak róla, hogy idejében megismerkedjek az előbbi pozitívumokat teljes mértékben magukénak tudó Bond-filmekkel, így - ahogy a régi klasszikusokat is megnéztem - az újabb részeket sem hagytam ki.

A legújabb, magyarul A Quantum csendjére keresztelt mozi azonban óriási csalódást okozott. Daniel Craig-et, mint új James Bondot, már kezdem megszokni, sőt, szerintem jól áll neki a szerep, viszont úgy gondolom, rajta kívül nem sok pozitívum található a filmben.

A történet, bár reálisabb, mint a világméretű összeesküvéseket felvonultató Bond-mozik, számomra üres, semmitmondó, követhetetlen, nincsen benne logika, sem pedig feszültség. Az állandó kamerarángatás pedig - amit manapság szinte minden akciófilm előszeretettel alkalmaz - az izgalom fenntartása helyett csak arra jó, hogy az ember egyáltalán ne tudjon odafigyelni a filmre, és az események még inkább követhetetlenebbekké váljanak.

Ez a film is felvetette bennem ugyanazt a kérdést, mint a legújabb X-akták mozi, ami a másik nagy, filmekhez kapcsolódó csalódásom volt idén: ilyen nagy költségvetésű és kaliberű filmek hogy-hogy nem engedhetnek meg maguknak életképesebb forgatókönyvet.

Noémi csalódása: a Szex és New York mozifilm

Az idei év egyik nagy csalódása nekem a Szex és New York filmváltozata volt. Nagyon szeretem a sorozatot, ezért már alig vártam, hogy láthassam a filmet. De csalódnom kellett. Végig olyan érzésem volt a film alatt, mintha a sorozatban szereplő négy nőnek csupán távoli másolata lenne a filmben ez a négy egyszerű, butuska hölgyemény. Ráadásul hiányzott mindaz, amit a sorozatban annyira imádtam.

Nem voltak tanulságos kis epizódok az élet párkapcsolati, férfi-nő problémáiról, az emberi gyengeségekről vagy az értékekről, nem elmélkedtek szórakoztató beszélgetésekkel a problémák megoldásairól, ehelyett csak felszínesen kapirgálták ezeket a témákat a lehető legegyszerűbb megközelítésben. Vagyis pont a lényeg veszett el, és ami eddig a karikírozást szolgálta - például a márkák hajszolása - az itt szigorú valósággá vált. Azóta is igyekszem feledtetni ezt a kellemetlen moziélményt a sorozat újranézésével.

András csalódása: a Queen Cosmos Rock című albuma

Gyerekkorom egyik meghatározó élménye volt, amikor szüleim CD-i között felfedeztem a Queen The Works című albumát, ezek után minden nap többször is megbabonázva ültem a hifi előtt, és újra meg újra végighallgattam az I Want To Break Free és a Radio Gaga című slágereket. Érthető módon eléggé felzaklatott a hír, miszerint a Queen új énekesre lelt Paul Rodgers személyében, akivel semmi bajom sincsen, de egyszerűen nem tudom szeretni, mivel a Queen nekem Mercury-val jelentett egyet.

A basszusgitáros John Deacon nem akart ebben az egészben részt venni, és milyen jól döntött. Ez azonban nem akadályozta meg Roger Taylort és Brian May-t abban, hogy 13 évvel a legutóbbi posztumusz Queen-album után új lemezzel álljanak elő. A The Cosmos Rock címre keresztelt albumot egyszer is nehezen bírtam végighallgatni, ugyanis a rockosabb nóták legalább annyira kiábrándítóak és gyengék, mint a melankolikus balladák.

Amikor a Freddie Mercury emlékére rendezett koncerten más előadók adták elő az örökzöld Queen-slágereket, már érezni lehetett, hogy Mercury-val a Queen is meghalt, a Cosmos Rock meghallgatása után pedig csak még nyilvánvalóbb, hogy személyében nemcsak a Queen fenomenális hangja, de legjobb dalszerzője is eltűnt.

• madonna
• daniel craig
• pierce brosnan
• queen
• Világsztár