2008 legnagyobb csalódásai
Szerintünk
James Bond, Madonna és a Queen is megkapja a magáét. Filmek és lemezek, amiket nem tudtunk szeretni, pedig nagyon vártuk őket.

Ez is érdekelhet

Folyton eltapsolja gyermeked a zsebpénzét? Van megoldás! (x)

Hosszabbítsd meg a nyarat SZÉP-kártyával! (x)

Bemutatták a Tháliában a világ leghíresebb krimijét (x)

beauty and style

Ezért néznek ki a japán nők 20 évvel fiatalabbnak a koruknál: így kövesd a rutinjukat »

Beindítja a fogyást és feltölti a vitaminraktárakat: rostban gazdag smoothie répával »

A legnőiesebb bőrhatású cuccok az őszre – Árakkal, lelőhelyekkel mutatjuk a dögös darabokat »

retikül.hu
Top olvasott cikkek
bmi kalkulátor
nem

A te BMI-d:

Alultápláltságot jelent. Mindenképp fordulj orvoshoz, hogy feltárd az okokat!

A testsúlyod ideális, törekedj a mostani alkatod megőrzésére.

Fokozottan vagy kitéve az infarktusnak és más betegségeknek. Csökkentened kell a testsúlyodat!

Veszélyeztetett kategóriába tartozol, mielőbb fogyókúrába kell kezdened!

Az egészséged közvetlen veszélyben van. Azonnal orvos által felügyelt diétába kell kezdened!

számolújraszámol

Az idei év is bővelkedett új mozifilmekben és albumokban. Felsorolni is nehéz volna őket: új lemezzel jelentkezett például az AC/DC, a Portishead, a Sigur Rós vagy a Coldplay, a mozikban pedig újra láthattuk Muldert és Scullyt, James Bondot, Indiana Jones-t és John Rambót.

A várva várt alkotások között azonban sajnos voltak olyanok is, amelyek nem túlzottan nyerték el tetszésünket, pedig nagyon vártuk őket. Következzenek tehát a 2008-as év legnagyobb csalódásai, szerintünk!

Erna csalódása: Madonna Hard Candy című albuma

Mint minden népszerű, karizmatikus popsztárnak, Madonnának is vagy fanatikusai, vagy utálói vannak. Én az előbbiek közé tartozom: mióta négy évesen először láttam a Like A Prayert, a legtöbb számát felhangosítom a rádióban, legutóbbi albumát, a Confessions On The Dancefloort pedig a legjobb albumának tartom a második évezredből. Ezért is vártam izgatottan, hogy vajon milyen lesz a folytatás, mit tud csavarni a retro-discón, milyen stílust és irányt diktál majd a popkirálynő.

De sajnos szomorúan kellett konstatálnom, hogy a Hard Candy-vel inkább beállt a sorba. Már a Justine Timberlake-kel készített duettet is tucatzenének éreztem, de a Give It 2 Me abszolút megerősítette lassan körvonalazódó érzésemet, hogy ez a lemez annyira jellegtelen, mintha csak egy véletlenszerűen összetoborzott lánycsapat énekelte volna fel. Lehet, hogy Madonnának várnia kellett volna vele, és egy kicsit tovább érlelnie az anyagot, vagy mondjuk inkább a magánéletére koncentrálni.

Juli csalódása: Pierce Brosnan a Mamma Miában

Mamma Mia! - kiáltottam fel én is moziban, de sajnos hozzá kell tennem, hogy nem örömömben, hanem iszonyatos meglepetésemben! Manapság nem sok musicalt nézhetünk a televízióban vagy a moziban, így jócskán felcsigázva és kíváncsian ültem be meghallgatni és megnézni ezt a filmet.

Ez az a műfaj ugyanis, ahol egy színész nemcsak színészi, hanem énekesi tudását is megcsillogtathatja. Nálam azonban Pierce Brosnan kicsapta a biztosítékot, mivel az ő esetében aztán tényleg semmi sem csillogott.

Színészi tehetségéhez nem fér kétség, emiatt mindig is imádtam, de az éneklés, az nem igazán ment neki. Összesen három hang fért ki a torkán, így félve és befogott füllel néztem végig azokat a jeleneteket, amelyekben feltűnt. Bocs Pierce, de szerintem ez borzasztó volt!

Lilla csalódása: A Quantum csendje

Sosem szerettem a pusztán üldözéses jelenetekből és tűzharcokból álló akciófilmeket, viszont az izgalmas történettel, feszültséggel és fordulatokkal teli, sajátos hangulattal rendelkező változatokat szívesen nézem meg. A családom férfitagjai gondoskodtak róla, hogy idejében megismerkedjek az előbbi pozitívumokat teljes mértékben magukénak tudó Bond-filmekkel, így - ahogy a régi klasszikusokat is megnéztem - az újabb részeket sem hagytam ki.

A legújabb, magyarul A Quantum csendjére keresztelt mozi azonban óriási csalódást okozott. Daniel Craig-et, mint új James Bondot, már kezdem megszokni, sőt, szerintem jól áll neki a szerep, viszont úgy gondolom, rajta kívül nem sok pozitívum található a filmben.

A történet, bár reálisabb, mint a világméretű összeesküvéseket felvonultató Bond-mozik, számomra üres, semmitmondó, követhetetlen, nincsen benne logika, sem pedig feszültség. Az állandó kamerarángatás pedig - amit manapság szinte minden akciófilm előszeretettel alkalmaz - az izgalom fenntartása helyett csak arra jó, hogy az ember egyáltalán ne tudjon odafigyelni a filmre, és az események még inkább követhetetlenebbekké váljanak.

Ez a film is felvetette bennem ugyanazt a kérdést, mint a legújabb X-akták mozi, ami a másik nagy, filmekhez kapcsolódó csalódásom volt idén: ilyen nagy költségvetésű és kaliberű filmek hogy-hogy nem engedhetnek meg maguknak életképesebb forgatókönyvet.

Noémi csalódása: a Szex és New York mozifilm

Az idei év egyik nagy csalódása nekem a Szex és New York filmváltozata volt. Nagyon szeretem a sorozatot, ezért már alig vártam, hogy láthassam a filmet. De csalódnom kellett. Végig olyan érzésem volt a film alatt, mintha a sorozatban szereplő négy nőnek csupán távoli másolata lenne a filmben ez a négy egyszerű, butuska hölgyemény. Ráadásul hiányzott mindaz, amit a sorozatban annyira imádtam.

Nem voltak tanulságos kis epizódok az élet párkapcsolati, férfi-nő problémáiról, az emberi gyengeségekről vagy az értékekről, nem elmélkedtek szórakoztató beszélgetésekkel a problémák megoldásairól, ehelyett csak felszínesen kapirgálták ezeket a témákat a lehető legegyszerűbb megközelítésben. Vagyis pont a lényeg veszett el, és ami eddig a karikírozást szolgálta - például a márkák hajszolása - az itt szigorú valósággá vált. Azóta is igyekszem feledtetni ezt a kellemetlen moziélményt a sorozat újranézésével.

András csalódása: a Queen Cosmos Rock című albuma

Gyerekkorom egyik meghatározó élménye volt, amikor szüleim CD-i között felfedeztem a Queen The Works című albumát, ezek után minden nap többször is megbabonázva ültem a hifi előtt, és újra meg újra végighallgattam az I Want To Break Free és a Radio Gaga című slágereket. Érthető módon eléggé felzaklatott a hír, miszerint a Queen új énekesre lelt Paul Rodgers személyében, akivel semmi bajom sincsen, de egyszerűen nem tudom szeretni, mivel a Queen nekem Mercury-val jelentett egyet.

A basszusgitáros John Deacon nem akart ebben az egészben részt venni, és milyen jól döntött. Ez azonban nem akadályozta meg Roger Taylort és Brian May-t abban, hogy 13 évvel a legutóbbi posztumusz Queen-album után új lemezzel álljanak elő. A The Cosmos Rock címre keresztelt albumot egyszer is nehezen bírtam végighallgatni, ugyanis a rockosabb nóták legalább annyira kiábrándítóak és gyengék, mint a melankolikus balladák.

Amikor a Freddie Mercury emlékére rendezett koncerten más előadók adták elő az örökzöld Queen-slágereket, már érezni lehetett, hogy Mercury-val a Queen is meghalt, a Cosmos Rock meghallgatása után pedig csak még nyilvánvalóbb, hogy személyében nemcsak a Queen fenomenális hangja, de legjobb dalszerzője is eltűnt.

Ezt is szeretjük