Az 5 legirritálóbb sztárpár 2007-ben
Legyenek botrányosak, lekezelőek, drogfüggők, nagyképűek, egyre megy: néhány sztárpár egyszerűen irritáló, bármit is tesz.
5. Paris Hilton és Tinkerbell
A milliomos szőkeség már önmagában is két ember helyett idegesítő, de a párkapcsolat kedvéért vegyük ide kutyáját, Tinkerbellt is. Paris idén megjárta a lynwoodi börtönt, miután többet ült volán mögött részegen, mint józanul.
Állítása szerint élete megváltozott a 22 napos rács mögött töltött időszak hatására. Az örökösnő egy ideig megpróbált tisztességesen viselkedni, de nem sokáig sikerült:
New York-ban egy bárban lejtett erotikus táncokat, majd új videója került nyilvánosságra, melyen anyaszült meztelenül játszadozik magával fürdőszobájában. És Tinkerbell? Ő szerencsére nem szerepel a fürdőszobai jelenetben, de egy ruha-kiegészítőként hordott csivava, aminek a pontos születési dátuma szerepel a Wikipédián, már önmagában nagyon idegesítő. Gazdájával együtt meg pont jók a lista 5. helyére.
4. Victoria és David Beckham
Beckhamék Amerikába költözésében alighanem az üzlet és az asszony szava volt a döntő, hiszen Davidnek viszonylag kevés oka volt arra, hogy a közepesen reménytelen LA Galaxy csapatát erősítse egy európai gárda helyett. Az óriási felhajtással kísért költözés óta Victoria végre megkapta, amire vágyott: forgolódhat a hollywoodi körökben.
Az NBC költözésről forgatott filmje pocsék fogadtatásban részesült, nem utolsósorban azért, mert Victoria egyrészt dögunalmas volt benne, másrészt még irritálta is a nézőket. A New York Times viszonylag szelíd kritikája szerint a film a „magamutogatás orgiája”, Mrs Beckham meg „sótlan és lekezelő”.
Azóta Victoria az újra összeálló Spice Girls tagjaival készül a világturnéra, Beckham meg a Galaxy-szurkolókat idegesíti: csillagászati fizetéséért többet sérült, mint egészséges, ráadásul ha játszik, abban sincs sok köszönet.
3. Katie Price Jordan és Peter Andre
A szilikonozott brit celeb és látványos izomzattal rendelkező férje már látványukkal is felbolygatják az erre érzékenyek lelkivilágát. Andre annak idején lemezeivel büntette az ennél jobb sorsra érdemes zeneipart, de sokévnyi méltó elfeledettség után húzott egy merészet: duettlemezt adott ki élete párjával.
A borzalmas A Whole New World hangmérnöki csúcsteljesítmény: sikerült az énekléshez mit sem konyító Katie hangját annyira rendbe rakni, hogy a szám végighallgatható komolyabb halláskárosodás nélkül. Ez már önmagában is elég ok lenne a 3. helyre, de a pár ráadásul felváltva teregeti ki szexuális titkait a sajtónak. Hát, ha nekik ez a jó…
2. Katie Holmes és Tom Cruise
A kapcsolat eleve érdekesen indult: a két váláson túlesett Cruise 2005-ben kezdett randizni a nála 16 évvel fiatalabb színésznővel, majd Oprah Winfrey talk show-jában a kanapéra ugorva vallott szerelmet, totálisan hülyét csinálva magából. A komédia betetőzéseként még a zavarában épp elsüllyedni kezdő Katie-t is színpadra cipelte.
A pár közös gyermeke 2006 tavaszán született meg, majd néhány hónappal később össze is házasodtak. A szcientológus gyorstalpalón átesett Holmes azóta szci szexterápiára is jár férjével, és még a New York-i maratonon is lelki vezetőjükkel bukkant fel. Cruise eközben kollégáit idegesíti halálra a különböző forgatásokon. Xenu legyen velük!
1. Amy Winehouse és Blake Fielder-Civil
A többi pár maximum irritálja a külső szemlélőt, de a drogos és alkoholista brit duó ön- és közveszélyes is. Áprilisban a halottsápadt arcú férjjel egy veszekedés után vérben úszva kergették egymást az utcán, és azóta sem vettek vissza a tempóból.
Winehouse megtagadta a rehabra vonulást, heroin- és alkoholfüggősége már a szüleit is kikészítette, pocsolyarészegen lépett fel az MTV díjátadóján és brit turnéja első állomásán, egyszóval mindent megtett, hogy kikészítse magát.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Férje közben börtönbe került megvesztegetési kísérletért. Ha így folytatják, nem sok különdíjat gyűjthetnek már be – de idén a végtelenül irritáló brit pár végzett a lista élén.
- paris hilton
- katie holmes
- tom cruise
- david beckham
- victoria beckham
- toplista
- katie price
- sztárpárok
- Világsztár