Vigyázat! Áramot vezettek a kerítésbe a leghíresebb túraútvonalon - Módosult az irány

Nem árt elővigyázatosnak lenni.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Bár a természetjárás mindig nagy körültekintést igényel az őszi és téli szezonban, a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség most az átlagosnál is nagyobb óvatosságra int. A Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra útvonalán ugyanis jelentős változás történt.

Az iránymódosulás a Mecseknádasdtól kissé délre haladó szakaszt érinti, mégpedig a 6-os főút és a régi út között húzódó részt. A változtatás oka, hogy a település környékére nemrégiben több száz facsemetét telepítettek, a vadkárok elleni fokozott védelem miatt pedig pedig villanypásztorral kerítették be a területet.

Rövidül a Kéktúra

Az útvonal megközelítőleg száz méterrel rövidült csupán, mégis kellemetlenségeket okozhat, ha az arra járók nem a terelőút jelzéseit veszik figyelembe, a kerítés ugyanis várhatóan két-három évig így marad. A laminált jelzések feltűnően mutatják a haladási irányt, de ide kattintva egy térképvázlatot is elérhetsz, amelyen piros jelzés mutatja az új vonalat.

Melyik jelzés mutat veszélyt?

Nem minden túrajelzés miatt kell aggódnod, de akad olyan is, amelynek ismeretével akár a baleseteket is megelőzheted.

Ismered ezt a jelet az utakon? Nagyon fontos, hogy mindenki tudjon róla

Nézegess képeket!

Elolvasom

Ebben az évszakban az erdő egészen más képet mutat, mint a tavasszal nyiladozó vagy a nyári hőségben csendben pilledező rengeteg, és a veszélyhelyzetek sem azonosak. Míg tavasszal a fagykárok vagy a zöldár, nyáron a vihar okozhat balesetveszélyt.

Lövések is dördülhetnek

Jelenleg javában tart a vadászati szezon, ami miatt korlátozhatják a belépést egyes területekre. A napokban indultak társas vadászatok például a Balaton-felvidék és a Magas-Bakony erdeiben, valamint a Zselic több szakaszán.

Decemberben pedig több térségben számítani lehet éles lőfegyveres katonai gyakorlatozásra is, ezért indulás előtt feltétlenül szükséges tájékozódni a tervezett útvonal megközelíthetőségeiről a környékbeli természetjáró egyesületek honlapjain.

A kép forrása: Indafotó/Teteneverdle.

Ezt is szeretjük