A legtöbb magyarnak fogalma sincs, milyen kincseket rejt ez a város: Miskolc ismeretlen varázslatos arca

Jöttem, láttam és maradtam volna még.

Szertefoszlott bennem minden, amit eddig Miskolcról gondoltam - a lehető legjobb értelemben.

Varázslatos természetközeli programok Miskolcon

Miskolcról sokáig nekem is ugyanaz a kép élt a fejemben, mint valószínűleg sokaknak: egy kissé távolinak tűnő iparváros, amely inkább egy rövidke megálló, mintsem végső úti cél.

Aztán egyetlen nap alatt azon kaptam magam, hogy erdei leveleket kóstolok a Bükkben, kisvasúton hallgatok egy standuposokat megszégyenítő humorú erdészt, Michelin-ajánlott étteremben eszem viszont azokat az alapanyagokat, amelyeket nem sokkal korábban még az erdőben ismertem meg.

Majd néhány órával később a belvárostól öt perc sétára borospincék, élőzene, mosolygó emberek és egy egészen filmszerű eső közepén azon gondolkodom: hogyan lehet, hogy erről a Miskolcról eddig ennyire keveset tudtam?

Ez volt az egész utazás legfontosabb felismerése.

Miskolcot rengetegen félreismerik. Sokan még mindig acélvárosként, gyárvárosként, átutazóhelyként gondolnak rá, miközben olyan természeti, gasztronómiai és kulturális kincseket rejt, amelyeket vétek volna nem felfedezni.

Az adja az ajánlásom hitelességének kulcsát, hogy én magam sem előítéletek nélkül érkeztem. Na de vágjunk is bele!

Erdei alapanyagokból csúcsgasztronómiai élmény

Az egész élmény egyik legmeghatározóbb állomása az Ehető Erdő – Erdei Gasztroexpressz program volt, amely nem véletlenül kapta meg 2026 márciusában a Green Destinations nemzetközi szervezet értékelésében a világ legjobb közösségi fenntartható turisztikai kezdeményezése címet az ITB Berlin szakkiállításon.

Sőt, ezt követően az Európai Unió Tourism for Europe platformjára is felkerült mint kiemelt jógyakorlat. És őszintén? Néhány óra elteltével már egyetlen másodpercig sem volt kérdés számomra, hogy miért.

A program alapgondolata egyszerre zseniálisan egyszerű és elképesztően különleges: összekapcsolni a Bükk természeti adottságait, az erdei alapanyagokat, a helyi közösségeket, a gasztronómiát és a turizmust úgy, hogy közben minden a fenntarthatóságra, a helyi értékekre és az autentikus élményekre épüljön.

Tökéletesen megtestesítette a slow tourism lényegét: lassabban utazni, mélyebben kapcsolódni, valódi élményeket gyűjteni ahelyett, hogy tizenkét helyszínt próbálnánk leizzadva kipipálni egyetlen nap alatt.

Már maga az indulás is különleges volt. Felszálltunk az erdei kisvasútra, ahol egy erdész kalauzolt minket végig a Bükk lenyűgöző világán. És bár fogalmam sincs, hogy valaha próbálkozott-e a stand-up műfajával, teljes meggyőződéssel állítom, hogy simán megállná benne a helyét.

Olyan elképesztő természetességgel és humorral mesélt az erdőről, a növényekről, az állatokról és a Bükk világáról, hogy egy pillanatig sem éreztem azt, hogy valamiféle unalmas gyorstalpalón vennék részt. Sőt. Folyamatosan az volt az érzésem, hogy ezt még órákig tudnám hallgatni.

Ritka az olyan ember, aki ennyire átfogó tudással rendelkezik, és még ritkább az, aki ezt ilyen könnyed, szórakoztató és közérthető módon tudja átadni úgy, hogy közben ugyanúgy lekösse a 70 éves férfit, mint a 25 éves nőt - engem.

Az egészből egyértelműen érződött, hogy ez nem egy szűk rétegnek szóló program. Ugyanolyan fantasztikus élmény lehet gyerekeknek, fiataloknak, idősebbeknek vagy családoknak is.

A túra során aztán megérkeztünk az erdő egy pontjára, és itt következett az a rész, amelyet valószínűleg soha nem fogok elfelejteni. Dobpergés… elkezdtünk leveleket enni.

Jó, ez így elsőre nyilván magyarázatra szorul.

Az élmény egyik központi gondolata ugyanis az volt, hogy megmutassák: azok az alapanyagok, amelyek mellett csakúgy elsétálunk az erdőben anélkül, hogy bármit tudnánk róluk, valójában elképesztő gasztronómiai lehetőségeket rejtenek. Konkrétan az erdőből szedtünk és kóstoltunk különféle növényeket, amelyeket aztán néhány órával később viszontláttunk a tányérunkon.

Kóstoltunk többek között püspökfüvet, bükklevelet, szagos mügét — amely egyébként a Jägermeister egyik alapanyaga is —, madársóskát, komlóhajtást, erdei tisztesfüvet, amely megtévesztésig gombaízű, hagymaszagú kányazsombort, hagymás fogasír gumóját, vérfüvet és kandírozott bébitobozt is.

Utóbbinál egyébként eljutottam arra a pontra, ahol teljes komolysággal repetát kértem egy tobozból. Az élet tényleg tele van váratlan fordulatokkal.

Ahogy ott sétáltam az erdőben, egyszer csak eszembe jutott gyerekkorom egyik klasszikus jelenete: amikor az ember megsértődik, fogja a „sátorfáját”, és világgá akar menni.

Nálam ez a lelkesedés nagyjából mindig a házunk utcájának végéig tartott, de valahogy mindig úgy képzeltem, hogy majd egy erdőben fogok élni, leveleket, magvakat és gyógynövényeket gyűjtögetve. És furcsa módon ez az élmény pontosan ezt az érzést hozta vissza.

A természet közelségét, a lelassulást, a nyugalmat. Azt az érzést, hogy egy pillanatra megszűnik körülötted a folyamatos zaj és rohanás.

Ebben a soha meg nem álló világban ez önmagában óriási kincs. Maradtam volna tovább, na.

Ezután visszaültünk a kisvasútra, és megérkeztünk a Michelin-ajánlott Végállomás Étterembe, ahol az erdőben megismert alapanyagok egészen elképesztő formában jelentek meg előttünk.

És itt vált igazán nyilvánvalóvá, mennyire különleges az egész koncepció: két órával korábban még az erdőben állsz, növényeket kóstolsz és hallgatod a természet történeteit, majd egyszer csak ugyanazok az alapanyagok egy csúcsgasztronómiai élmény részeként kerülnek eléd.

A négyfogásos Gasztroexpressz menü önmagában is megérne egy külön cikket.

Erdei vargánya tölgymakkal és friss hajtásokkal, őz rillette fermentált spárgával, rozsos tuile-lal és savanyított bükklevéllel, szilvásváradi pisztráng bükkmakk misóval, csalánkrémmel, rókagombával és szagos mügével, végül ibolya, vadszeder, fehércsokoládé és fenyőrügy desszertként. Fantasztikus borpárosításokkal kísérve.

A Végállomás teljesen lerombolta bennem azt a prekoncepciót, amit sokan a fine dining világáról gondolnak.

Hogy ez kizárólag a luxust hajszoló emberek közege lenne, ahol az ember úgy ül az asztalnál, mint Jack a Titanic vacsorajelenetében, kétségbeesetten próbálva rájönni, melyik a megfelelő villa. Ehelyett egy rendkívül otthonos, emberközeli, sallangmentes, barátságos atmoszféra fogadott. Egy olyan hely, ahol egyszerűen jó lenni.

Ráadásul maga a Gastroexpressz túra és a tasting menü együtt nagyjából húszezer forintba kerül, ami őszintén szólva meglepően reális ár egy ilyen szintű komplex élményért.

A 72 méter magas Avasi kilátó

A nap következő állomása a kilátó volt. És itt történt valami, amit nagyon nehéz pontosan szavakba önteni.

Megálltam, lenéztem a városra, és egyszerűen realizáltam, mennyire más az egész annál a képnél, amely korábban a fejemben élt róla. Nemcsak arról beszélek, hogy mennyire szép. Hanem arról a hangulatról, arról az emberi atmoszféráról is, amit egész nap tapasztaltam.

A miskolci emberekben van valami elképesztően közvetlen és őszinte.

Egész nap olyan érzésem volt, mintha egy rég nem látott családi eseményre érkeztem volna haza, ahol mindenki már hosszú ideje szeretettel várta az érkezésemet. Szívmelengető érzés volt.

És azt hittem, ennél már nem lehet különlegesebb a nap, de ezután jött a bortúra.

Az Avasi Borangolás

Öt perc sétára a belvárostól — igen, öt — egyszer csak egy teljesen másik világba csöppentünk.

Ez volt az Avasi Borangolás.

Egymás mellett sorakozó borospincék, nyitott ajtók, élőzene, nevetések, finomabbnál finomabb borok és ételek, őszinte mosolyok mindenhol.

Mintha hirtelen egy másik országba, egy mediterrán kisvárosba csöppentünk volna.

Kisebb és nagyobb bortermelők egyaránt felsorakoztatták büszkén az eddigi munkáik gyümölcsét, mi pedig boldogan kóstoltunk végig mindent. És itt ismét ugyanaz az érzés tért vissza bennem, mint az erdei túránál: hogy ez az egész mennyire családias és emberközeli.

És bár az Avasi Borangolás évente csupán egyszer kerül megrendezésre, Miskolcnak van egy kevésbé ismert, mégis ugyanezt a hangulatot idéző rejtett kincse is: az Avasi Kvaterka.

Egy havi rendszerességű esemény, amely kisebb területekre koncentrálva nyitja meg az avasi pincéket a látogatók előtt, sokkal intimebb, családiasabb formában. És talán pont attól ennyire különleges, hogy még nem lepték el a turisták.

Az is tökéletesen leírja az esemény varázslatos atmoszféráját, hogy a bortúra közben eleredt az eső, de a cseppek jelenléte egy cseppet sem csorbította az élményt - sőt, tovább fokozta a filmbeillő hangulatát.

Talán az egész nap egyik legfontosabb tanulsága az volt, amit Fekete-Angyal Enikő, a Visit Miskolc ügyvezetője fogalmazott meg: „a jövő turizmusában egyre nagyobb értéke van a helyi identitásra, közösségekre és természeti környezetre épülő élményeknek.”

És Miskolc pontosan ezt csinálja.

Már rég nem csupán egy fürdőváros vagy kirándulóhely, ahol eltölt az ember egy délutánt. Ahogy Kassay Tamás, a Visit Miskolc kommunikációs és marketing vezetője is mondta: Miskolc ma már egy komplex, többnapos, akár egész hetes úti cél, amely egyszerre kínál természetet, gasztronómiát, kultúrát, fürdőzést és olyan csillagtúra-lehetőségeket, mint Tokaj vagy Kassa.

És valóban. Ott van az Ellipsum Élményfürdő, a Miskolc Zoo, a Szeleta Park Látogatóközpont, a Bükk közelsége, a történelmi pincesorok, a Michelin-ajánlott gasztronómia, a Gault&Millau és Street Kitchen által is elismert éttermek — egyszerűen elképesztő, mennyi minden koncentrálódik ebben a városban.

Egy szó mint száz: teljesen átalakult bennem a kép Miskolcról.

Én is azok közé tartoztam, akik azt hitték, hogy ez egy acélváros, amit nagyjából két-három nap alatt be lehet járni. Most pedig teljes őszinteséggel azt érzem, hogy ha havonta visszajárnék, minden alkalommal újabb élményekkel gazdagodnék.

És talán a túra alatt elhangzott egyik mondat foglalja össze legszebben az egész élmény lényegét:

„Kinyitottunk egy kincsesládát, és el kell kezdenünk elmesélni.”

Miskolc valóban egy kincsesláda. Egy olyan hely, amelyről sokkal kevesebbet tudunk, mint amennyit megérdemelne. És bár amikor elindultam erre az útra, egy pillanatig sem gondoltam volna, hogy végül ilyen sorokat fogok írni, most teljes őszinteséggel mondhatom: szerintem csak nagyon rövid idő kérdése, hogy Miskolc Magyarország egyik leglátogatottabb, legszeretettebb és legnépszerűbb városává váljon.

Úgyhogy ha szeretnél meglepődni, lelassulni, fantasztikus gasztronómiai élményeket átélni, borospincék között barangolni, erdei történeteket hallgatni, kiszakadni a hétköznapokból és közben ráébredni arra, hogy Magyarország még mindig tele van felfedezésre váró csodákkal, akkor egy dolgot tudok mondani.

Érdemes a saját szemeddel is megbizonyosodni arról, hogy Miskolc ezerszer több annál, mint amit a legtöbben gondolnak róla.

Cover-fotó és a cikk képei: Horváth Csongor/visitmiskolc.hu

• miskolc
• programajánló
• programok
• gasztronómia
• gasztronómiai program
• természet
• kirándulás
• borkóstoló
• hazai kirándulóhely
• Utazás