Így verik át a legtöbb embert: 7 alattomos trükk, amiről neked is muszáj tudnod

Mire figyelj a buszon, vonaton, vagy akkor, ha utcai árussal találkozol?

Dia

	A népszerű turistalátványosságok környékén az európai nagyvárosokban is jellemző, hogy az utcai árusok kissé erőszakosan próbálják eladni portékájukat, a karkötőárusokkal azonban még jobban kell vigyázni. Eleinte kedvesnek tűnnek, és elmondják, hogy adnának egy karkötőt csupán barátságból, nem ritka azonban, hogy agresszívan megragadják az ember csuklóját, és rá is teszik azt. Persze végül fizetséget várnak, hiszen már a kezeden van a karkötő, gyakori azonban az is, hogy, amíg elterelik a figyelmedet, és lefoglalják a kezeidet, mások észrevétlenül kizsebelnek.

Fotó: www.outandaboutinparis.com

Dia

                        	Itt a piros, hol a piros játékkal is gyakorta találkozni turistaként, érdemes azonban óvakodni tőle. Egyrészt nem tisztességes a játék, és csak az elején hagynak nyerni, másrészt ez is tipikus módszere a figyelemelterelésnek, hogy közben zavartalanul tevékenykedhessenek a zsebesek.

	Jól ismert trükk, hogy leejtenek melléd egy pénztárcát, ha ugyanis ilyet lát az ember, automatikusan megnézi, megvan-e minden értéke, közben pedig a zsebtolvajok kifigyelhetik, hol tartja azokat.

	Ha külföldön taxizol, légy nagyon óvatos, könnyen összefuthatsz ugyanis egy trükkös taxissal, akinek célja azon külföldi turisták lehúzása, akik nincsenek tisztában a helyi viszonyokkal. Lehetőleg tájékozódj az utazás előtt arról, hogy melyek a megbízható társaságok, emellett célszerű fix áras autót választani. Ha nincs fix ár, és a taxiórát sem kapcsolják be, inkább szállj ki.

	Ha egy vadidegen, aki ráadásul egyedül van, udvariasan felajánlja, hogy készít egy fotót rólad vagy rólatok, lehetőleg utasítsd vissza, még mindig népszerű ugyanis ez a módszer a fényképezőgépek és kamerák eltulajdonítására.

	A vonatok és a buszok nagyon kockázatos helynek számítanak a zsebtolvajok tekintetében, felszálláskor és leszálláskor például nagyon vigyázz, a tolongó tömegben ugyanis könnyebben marad észrevétlen a bűncselekmény.

Fotó: valleystreet2014.wordpress.com; grayee.blogspot.hu

Dia

                        	A túlszámlázás nemcsak a taxisok, de az éttermek esetében sem ritka. Gyakori módszer, hogy csinos, fiatal nők színlelnek ismerkedési szándékot, majd egy éppen a közelben található, általuk javasolt helyen meghívatják magukat néhány italra. Ha valaki ismeri a trükköt, könnyen elkerülhetők a kellemetlen helyzetek, emellett fontos, a rendelésnek is csak az étlap és itallap megtekintése után szabad megtörténnie.

Ezt is szeretjük
Szerző: Árbócz Lilla
Fotó: