Furcsa, lakott szigetek, amiket egyszerűen odébb mozgattak az ellenség elől: ma is laknak rajtuk

A Titicaca-tó úszó szigetei bravúros építmények, amelyeket az őslakos uruk fejlesztettek ki, kifejezetten az inkák támadásai elleni védekezés gyanánt. 

Napjainkban körülbelül 120 ilyen sziget van, és még ma is laknak rajtuk, a becslések szerint mintegy 1200-1300 fő. A szigeteket egyre gyakrabban keresik fel a turisták is. 

A Titicaca-tó úszó szigetei

A Titicaca-tó Bolívia és Peru határán terül el, körülbelül 3810 méteres tengerszint feletti magasságban az Andok-hegységben. Ez Dél-Amerika legnagyobb, illetve a világ legmagasabban fekvő hajózható tava. A Földön található kevesebb mint húsz ősi tó egyike. A vize enyhén sós, 25-nél is több folyó táplálja. A bolíviai-perui határvidéken élnek az őslakos uruk, közülük körülbelül 1300-an ráadásul igazán különleges körülmények között, a Titicaca-tó úszó szigetein.

Az uruk körülbelül három és fél évezreddel ezelőtt költöztek a tó környékére, ám eleinte nem a különös építményekben éltek. Kényszerűségből, több mint ötszáz évvel ezelőtt, az ellenség fenyegetése miatt menekültek a vízre. A szigeteket egyszerűen odébb lehetett mozgatni, ha ellenség közeledett. Ez a módszer egy darabig működött, ám végül az inkák és a spanyolok is felfedezték őket.

A szigetépítés a mai napig többnyire változatlan formában zajlik: a totora nád gyökeréből 1-2 méter vastag alapot képeznek, majd erre fektetik rá a kiszárított nádból font kötegeket váltakozó irányban. Hogy a szigetek ne sodródjanak el, eukaliptuszrudakat szúrnak horgonyként a tó fenekébe, és kötéllel a gyökértömbökhöz kötik őket. A nádak folyamatosan pusztulnak, így bizonyos időközönként a cseréjükre van szükség. A szigetek fenntartása állandó munkát jelent a lakóknak. A legtöbb uru ismeri a procedúrát, azonban a közösség egyes tagjai kifejezetten a nád aratására, előkészítésére specializálódtak. Hagyományosan a hajóikat is nádból készítették, de ma már sokan motorcsónakot használnak a szigetek közötti navigáláshoz, a turisták kíséréséhez, illetve a halászathoz is. 

Ma a szigetek a tó perui oldalán, a szárazföldi Puno közelében találhatók, korábban védelmi okokból beljebb helyezkedtek el. A változás az 1986-os pusztító vihar után állt be, amikor az erős szél egész szigeteket sodort át a bolíviai oldalra. Ekkor a közösség úgy döntött, hogy közelebb költözik Punóhoz, és a halászat helyett a turizmusra helyezték a hangsúlyt.

Napjainkban már az úszó szigeteken is egyértelműen megmutatkozik a város közelségének és a turistáknak a hatása: a főszigeten rádióállomás működik, a többin napelemek gondoskodnak az áramról, a házakban van világítás, sőt általában tévé is. Akadnak, akik Airbnb-n kínálják kiadásra az otthonukat. 

Kik azok a tengeri cigányok, és hogy telnek a napjaik? Olvass róluk!

Tengeri cigányoknak vagy tengeri nomádoknak hívják az Andamán-tengeren vándorló népcsoportot, mert életük minden mozzanata a vízzel van összefüggésben, nem halmoznak fel anyagi javakat, nem építenek impozáns házakat. 

(Képek: Getty Images Hungary.)

• dél-amerika
• titicaca-tó
• őslakosok
• kultúra
• Utazás