12 gyönyörű magyar ösvény, amit minden túrázónak végig kellene járnia egyszer - Képeken mutatjuk
Izgalmas túrákon járhatod be az országot.

A szépen kiépített és rendben tartott turistaútvonalak behálózzák Magyarországot, és szinte csalogatják a természetkedvelőket arra, hogy szabadidejükben végigjárják a legszebb hazai tájakat.
A nagy turistautak mellett a kisebb tanösvényeket sem érdemes elhanyagolni, ha egy tájegység különleges természeti vagy kultúrtörténeti értékeit szeretnéd alaposabban megismerni.
Miért válaszd a tanösvényeket?
A tanösvényeket jellemzően rövidebb, néhány kilométeres távra jelölik ki, így többségük egyáltalán nem megterhelő, és akár egy délután, sőt, néhány szabad óra alatt ízelítőt kaphattok a hely sajátosságaiból, élővilágából és a környezetet is alakító hagyományokból. Lehetőségben sincs hiány: több mint háromszáz tanösvény létezik országszerte.
Ezeken az utakon jól szervezett túrákat tehettek, hiszen a felfestett jelzésen túl bemutatótáblás állomások is várják a kirándulókat. A táblák logikusan követik egymást, az érdekességekkel teli, olvasmányos szövegek pedig kicsiket és nagyokat egyaránt megnyernek, a játékos tanulás közben ráadásul egy kis pihenő vagy egy szendvics is belefér. Mutatunk néhány olyan gyönyörű útvonalat, amit vétek lenne kihagyni!

Kiút a gyermekkori traumákból - Hogyan építhetjük újra életünket?
A Femina Klub februári vendége Kovács András Péter humorista, író lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között arról beszélget, hogy szenvedélybeteg szülők gyerekeiként hogyan lehet talpra állni felnőttként. Milyen sérüléseket szereznek ezek a gyerekek, hogyan próbálnak meg túlélni? Mi történik egy olyan családban, ahol az egyik vagy mindkét szülő szenvedélybeteg? Van-e kiút, felnőttként milyen lépéseket tehetünk a múltbeli sebek gyógyítása érdekében?
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2024. február 26. 18 óra
Helyszín: Thália Színház
Promóció
Képek forrása: indafoto. hu / Domino44, hmika, Fecske, bálnalovas, evamail007, fülemüle, pmartini, Szabalaca67, köbüki, Puffancs, orszagalbum.hu / pocovick, wikipedia.com / Pasztilla
OLVASD EL EZT IS!

- magyarország
- utazás
A 3 legszebb magyar Világörökség része, amit muszáj megnézned - A mi kedvenceink

- falusi turizmus
- tanya
Ezen a magyar tanyán olyat láthatsz, amit sehol máshol: egy házaspár álma vált valóra

- építészet
- hagyomány