Titokzatos dolog rejtőzik a domb belsejében: egészen kísérteties!
Bizarr leleteket és maradványokat találtak a kutatók a skóciai domb mélyén.
A skóciai Orkney-szigetek Mainland nevű szigetén, Kirkwalltól néhány kilométerre különös, mintegy túlvilági élményben lehet részük azoknak a turistáknak, akik lemerészkednek a híres Cuween Hill mélyére, amely messziről nem tűnik többnek egyszerű, fűvel borított dombnál.

Tulajdonképpen azonban egy időszámításunk előtt 3000 környékén, egyszerű földművesek által létrehozott temetkezési halom, amely - annak ellenére, hogy a hasonló halmok nem számítanak ritkaságnak a környéken - mára számos rejtélyes legenda főszereplőjévé vált, úgy tartják ugyanis, a domb mélye átjárót jelent a tündérvilágba, amelynek hangjait, ha valaki igazán erősen figyel, meg is hallhatja odalent.
Emberi és állati maradványokat is találtak
A temetkezési halmot, amely mára fontos történelmi emlékhellyé vált Skóciában, az 1900-as évek elején tárták fel, aminek során legalább nyolc ember maradványait azonosították - főként koponyákat -, emellett 24 kisebb kutya maradványaira is rábukkantak, amelyek a feltételezések szerint a helyi népcsoport totemállatai lehettek.

A domb ma a turisták számára is látogatható, az eredeti, szűk lejáraton keresztül lehet a mélyére jutni, ahol egy nagyobb kamrából négy kisebb is nyílik. A látogatás során érdemes zseblámpával is készülni, emellett számítani kell arra is, hogy piszkos lesz a ruha, a szűk járaton ugyanis főként négykézlábra ereszkedve lehet haladni.
Mindemellett nem javasolt lemerészkedniük mindazoknak, akik tartanak a misztikus helyektől, a bezártság érzésétől, valamint attól a tudattól, hogy tulajdonképpen egy ősi sírkamrában járnak, ahol nem hallanak mást, mint a saját lélegzetüket.
10 lebilincselő utazás a bakancslistán túl
Soós Gergely: Nemnormális útjaim
Az exkluzív kivitelű, gazdagon illusztrált, prémium minőségű fotókkal teli kötetben olyan különleges helyeken járunk, amelyek már önmagukban is kizökkentenek a megszokottból.
Kíváncsi vagy a világra? Most 10% kedvezménnyel felfedezheted! Keresd az Inda Press webáruházában!
Promóció
Kép: hu.wikipedia.org, Adrazahl; heritageaction.wordpress.com.
OLVASD EL EZT IS!
- olaszország
- templom













