Ilyen a cseresznyevirágzás, amikor a japánok egy kicsit túltolják

A sült krumplitól a forró csokiig minden rózsaszín

Nem csak a fák öltöznek díszbe.

cseresznye virag cover
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A tavasszal virágzó cseresznyefa - sakura - Japán egyik nemzeti szimbóluma, melyet a szigetország lakói minden évben egy hosszabb ünnep, a Hanami keretein belül ünnepelnek, amit virágnézésnek lehetne lefordítani.

A hagyomány több évszázados múltra tekint vissza. Állítólag eleinte a császári család és a legmagasabb rangú elit ünnepelt csak, ám később a szamurájok, majd a köznép is átvette a szokást, mely ma is él.

Sakura-ünnep idén

A Japán Meteorológiai Ügynökség feladata, hogy bejelentsék a Sakura hivatalos kezdetét, melyre idén március 21-én került sor. Ekkor bontott ugyanis virágot a tokiói Yasukuni-szentély előtt álló világhírű cseresznyefa. Ezzel eljött a hanami ideje, mely Japán egyik legnagyobb ünnepe, és szó szerint cseresznyevirág-nézést jelent, melynek részeként sokan vonulnak ki a parkokba, kertekbe piknikezni, pihenni a fák alá. Az ünnepi időszakból - akárcsak Európában a húsvétból - a legnagyobb világmárkák is kiveszik a részüket, így például limitált szériás termékekkel tisztelegnek a hanami előtt. Ezekből mutatunk néhányat, melyeket a Japánspecialista Japánban élő szakértője válogatott össze!

Tavaszi virágözön Magyarországon: 5 hely, ahol igazi tündérkertet láthatsz

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük