Egy egész tó tűnt el a föld színéről! Megdöbbentő, amit a helyén találtak
Rejtélyes maradványok bukkantak fel a kiszáradt tómederben. Nézd meg videón, mi maradt a helyből!
Kiszáradt a 12 kilométer hosszú, 1500 hektáron elterülő Ramsko-tó Észak-Hercegovinában, medréből pedig régi dzsámi, gyümölcsösök, házak, valamint temetők maradványai bukkantak elő - számolt be róla a helyi média.
A tavat 1968-ban hozták létre a Rama-folyóra épített vízerőmű vízforgalmának biztosítására. Kialakítására akkoriban 15,5 négyzetkilométer területet és 1147 objektumot árasztottak el, ezért 752 családnak, összesen 2939 embernek kellett elhagyni az otthonát.
Ma olyan, mint a sivatag
A Mostartól 70, Szarajevótól 110 kilométere lévő, népszerű turistalátványosságnak számító, rikítóan kék színű tó a felső-ramai katlanban bújik meg, szigeteivel, félszigeteivel és az őket összekötő hidakkal festői látványt nyújt.
A nemrég készült fotók és riportok alapján azonban most siralmas a látvány: minden olyan kopár, mint egy sivatagban. Szakemberek szerint a Ramsko-tó a vízügyi szempontból rossz év és a fokozott áramfogyasztás következtében száradt ki.
A tó környékén a legtöbben a turizmusból élnek vagy állatokat tenyésztenek. Ivo Ilcic vendéglátós az N1 csatornának arról beszélt, hogy valamikor a szenvedés szimbóluma volt a hely a kiköltöztetések miatt, később a szebb jövő reménye ébredt az emberekben.
A Hercegovina gyöngyszeme néven ismert terület óriási idegenfogalmi lehetőségekkel kecsegtetett, jelenleg viszont úgy néz, mint a szomorú múlt emlékeztetője - tette hozzá.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Kép: wikipedia.org, Martin Brož.
OLVASD EL EZT IS!
- olaszország
- hotel
Hihetetlen, mit építettek a föld alá: nézd meg képeken a gyönyörű helyet
- erdély
- nagyvárad
Ékszerdoboz a szomszédban - Ezért utazz el tavasszal Nagyváradra
- múzeum
- európa kincsei