Földrengés volt a magyarok által is kedvelt városban: az emberek az utcára menekültek
Népszerű olasz városban mozdult meg a föld.
Négyes erősségű földrengést lehetett érezni Nápoly egész térségében - mondta el Francesca Bianco, az Olasz Geofizikai és Vulkanológiai Intézet helyi igazgatója az ANSA olasz hírügynökségnek. A katasztrófavédelem megkezdte a károk felmérését.
Földrengés Nápolyban
A földrengés délelőtt 9 óra 14 perckor következett be. Aki csak tehette, kiszaladt az épületekből az utcára. A lakásokban megmozdultak a csillárok, az ajtók, a szekrények, sőt az erkélyek is - mesélték a lakók. A fő rengést még kisebb földmozgások követték, személyi sérülésről egyelőre nem érkezett jelentés.
A térség, amelyet Campi Flegreinek neveznek, egy több mint 12 kilométer átmérőjű vulkáni terület, félmillió lakossal. A felszín folyamatosan emelkedik és süllyed, az utolsó robbanásos kitörés 1538-ban következett be. 2005 óta ismét emelkedik a felszín, idén február óta több mint kétezer földmozgást regisztráltak, ezek 90 százaléka azonban az egyes erősségi szintet sem érte el.
Kép: Getty Images
20 ezer forintból elérhető az elbűvölő olasz kisváros: kevesen látogatják, pedig egy mediterrán gyöngyszem
Az olasz csizmában nem csak a fővárost érdemes meglátogatni, a déli régió városai is sok látnivalót kínálnak.
ElolvasomEbben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
OLVASD EL EZT IS!
- törökország
- földrengés

















