Romhalmazzá vált a 19. század egyik legszebb magyar kastélya: az úrnő büszkesége volt
A nagyhörcsökpusztai Zichy-kastély igazán szomorú állapotban van.
Nagyhörcsökpuszta egy körülbelül 120 lakossal rendelkező aprócska helység Fejér megyében, mely korábban Kálozhoz tartozott, ám ma már közigazgatásilag Sárbogárd része. A települést főként horgászok, túrázók keresik fel.
Az érkezők közül sokan szeretnék látni az Anna-várként is emlegetett nagyhörcsöki Zichy-kastélyt, aki azonban egy pompás, 19. századi épületre, esetleg kastélyszállóra számít, az kénytelen csalódni. Az épület romos állapotban van, noha régen a környék dísze volt.
A nagyhörcsöki kastély
Amikor megépült, a nagyhörcsöki Zichy-rezidencia az európai főúri kastélyokkal vetekedett. A kastély első ura és építtetője, Zichy Paulai Ferenc olyan helyet választott a kastély számára birtokán, melyet szelíd mezők öveznek, ám a kilátás a Duna és a Vértes felé, sőt, délre is kitűnő. A tervezésért Wéber Antal felelt, ám a kor egyik legkiválóbb mestere, Ybl Miklós munkája alapján 1860-ban átalakították.
A romantika jegyeit magánviselő épület aszimmetrikus kiosztást, csúcsíves ablakokat, borostyánnal futtatott oszlopokat kapott. A szalon, a télikert, a terasz és az ebédlő a napfényes földszinti helyiségekben lett berendezve, míg a kastélyt minden irányból gondozott zöld terület vette körbe.
A nagyhörcsöki kastélyba 1854-ben új lakó érkezett. Zichy Paulai Ferenc feleségül vette Gönczruszkai Kornis Anna grófnőt. A házasságba hamarosan gyermekáldás érkezett, így bővülni kezdett a pompás épület, melyben a sokgyermekes pár hosszan élvezte a boldogságot. Mára azonban messze nem csillog ilyen szépen a kastély, mely az úr és az úrnő közös büszkesége volt.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A Kornis Anna grófnő után Anna-várként is emlegetett épület egy részét mára lebontották, így csak nehezen lehet felismerni a kastélyt egy friss fotón. A toronyból és a melléképületből semmi sem maradt, sőt, azok az épületrészek is egészen rossz állapotban vannak, amelyek még állnak.
A kastélyt 1997-től árulták 40 millió forintért, sőt, ugyanez a hirdetés 2012-ben is megjelent. A 340 négyzetméteres, hatszobás, kétszintes, pincével és beépíthető tetőtérrel rendelkező épületre új nyílászárók kerültek, sőt, a tetőn is javítottak, de a felújítás maradéka csak a tervezésig jutott. Ahogy egyre romlik az állapota sajnos, úgy fogyatkozik rá a remény, hogy sikerül olyan új tulajdonost találni, aki felújítaná az Anna-várat.
Még több romos, magyar kastély
Szégyen, hogy milyen sok meseszép, régi épület van most rossz állapotban Magyarországon. Felújítani őket azonban rettenetesen sok pénz lenne, ezért a legtöbb esetben remény sincs rá, hogy helyreállítsák őket.
A képek forrása: fortepan.hu / Zichy.
OLVASD EL EZT IS!
- bor
- falusi turizmus
Egy utca az egész magyar falucska: Palkonya olyan, mint egy festmény
- panoráma
- pihenés itthon
10 pad Magyarországon, ahová egyszer le kell ülni: soha nem felejted el a gyönyörű panorámát
- túra
- szellemfalu