A Dunakanyar szerethető városkája Petőfit is megigézte: Vác tele van csodás látnivalóval

Vácot megszeretni egyetlen pillanatba került, és ennek először egyetlen oka volt: nagyon sok dologban hasonlít Bajára. „Aranyoskám, hogy nem törik ki a lába?” - csapta össze a kezét a bácsi a girbegurba utcácskában, amikor látta, hogy az éktalpú szandálomban szaladok, mert késésben voltam. „Áh, bajai vagyok!” - intettem vissza, és nyargaltam tovább a macskaköveken. Ahol macskakő van, én otthon vagyok. És Vácon van.

Később, ahogy jobban megismertem a várost, egyre inkább beleszerettem. Na jó, be kell vallanom, még két év elteltével is meg kellett állnom egy pillanatra, hogy elgondolkozzam azon, Kisvác, Deákvár és az Alsóváros pontosan melyik része is a városnak, de lassan belerázódtam. Nagy élmény volt, mikor először igazítottam valakit útba, és nagy büszkeség töltött el, amikor alig négy évvel azután, hogy itt laktam, lokálpatriótának neveztek. Mégpedig egy tősgyökeres váci!

Hogy miért pont kedden, csütörtökön és pénteken szeretek a legjobban a városban lenni? Elmesélem.

Aki a városba érkezik, általában a székesegyház körül keres parkolóhelyet, én azonban itthon vagyok, és ha nem sietős a dolgom, a Hétkápolna előtt teszem le az autót, mert így a Ligeten át, a tó partján sétálhatok egyet. A legtöbb horgászt már ismerem látásból. A járdán vadkacsák totyognak. A hatalmas fák alatt mindig összefuthatunk a többi kutyással. Lehet itt piknikezni is, mi is sokszor terítettünk le egy hatalmas plédet, és töltöttük a délutánt itt, nyáron hűsöltünk, ősszel gyűjtöttük a hatalmas, narancssárga leveleket és a gesztenyét, télen etettük a kacsákat, és találgattuk, befagyott-e a tó. Az ártéri erdőbe vezető tanösvény télen az egyik kedvenc helyem: sokáig tartott, míg megláttam benne a szépséget, eleinte kifejezetten félelmetesnek találtam, aztán egyszerre megszólítottak a korhadó fák, az állandóan susogó nád és a szürkés víz.

A Ligetből a hosszú-hosszú Duna-parti sétányon át tulajdonképpen a belvárosba jutunk.

Régebben a Duna vize szinte a házak küszöbét nyaldosta, hatalmas munka volt, míg feltöltötték azt a részt, amit most a váciak a tágas Duna-korzóként ismertek. Itt jár a komp, szemben Tahitótfalu, régebben itt hajtották át a szarvasmarhákat lábon a Dunán, olyan alacsony volt a vízállás. A városnak szép bevétele volt a vámokból. A víz sok embernek adott munkát, ma a part a pihenést szolgálja. Hétvégén megtelik a korzó, a játszóterek, a part sok rendezvénynek is helye, most például a nyár végéig itt áll a 35 méter magas, hófehér óriáskerék, amiről szédítő látvány a kanyargó Duna és város.

Az ide látogató budapestieknek a sétány míves fekete korlátja lehet ismerős: régebben ez a Parlament előtt volt, onnan került Vácra, hála a szemfüles polgármesternek, aki mészkőért cserébe a városba hozatta azt.

Az Eszterházy Károly utca az egyik kedvenc utcám Vácon. Ha a sétányról felfelé indulok, a főtérre jutok. Innen visszanézve látni, ahogy csillog a Duna vize, és ez engem minden alkalommal elvarázsol. Ha megfordulok, és végignézek a téren, még most is hitetlenkedve gondolok arra, hogy az, aki több száz évvel ezelőtt állt ugyanitt, mint én, ugyanezeket a házakat látja. Elképzelem, ahogy Mária Terézia kilépett a kapun, és átsétált a Fehérek templomába misére. Hogy a sártól megkíméljék, pallókat raktak le, a lába elé tán még a kabátjukat is leterítették a váci polgárok.

Ezen a hatalmas főtéren minden háznak története van. Itt áll a városháza a gyönyörű kovácsoltvas erkéllyel: régen a városbíró ide állt ki megválasztása után, hogy letegye esküjét Vác polgárainak, és innen ment át a Fehérek templomába, hogy ott megismételje fogadalmát.

A Fehérek templomához kötődik Vác egyik legnagyobb nevezetessége: itt tárták fel az úgynevezett váci múmiákat. Azoknak a váci polgároknak a tetemét, akiket az itteni kriptákba helyeztek örök nyugalomra, és a szellőzésnek köszönhetően a testek mumifikálódtak. A Memento Mori kiállításon megtekinthetjük koporsóikat, ruháikat, használati tárgyaikat, a velük együtt eltemetett kereszteket, rózsafüzéreket. Nagyon értékes leletek ezek, hiszen pontos képet adnak arról, hogy éltek a váci polgárok, milyen volt az életük. És a haláluk. A kiállítás fantasztikus helyen kapott otthont: a görög templom lábánál, egy kétszintes pincében, már önmagában ezt látni nagy élmény.

Ha egyenesen sétálnánk tovább, a sétálóutcán keresztül eljutnánk a vasútállomásra. Persze itt is érdekességekre bukkanunk - Vácon hol nem? A botlókő, ami Radnóti Miklósra emlékeztet. Innen, a váci vasútállomásról vitték el Borba 1944. május 27-én, hogy sorsa tragikus véget érjen. A botlókőtől pár méterre pedig ott láthatjuk az egyik Kolodko-miniszobrot. A művész a városban lakik, és hogyne lenne Vácnak miniszobra! Van, három is! És kiket ábrázol a vasútállomáson levő? Morzsa kutyát és a tyúkot Petőfi Sándor Anyám tyúkja című verséből.

Mert a városnak nagyon is sok köze van a költőhöz. Amikor szülei elszegényedtek, Petőfi Vácra költöztette őket. Többek között azért ide, mert imádott vonatozni, így erre sokszor alkalma lett, mikor meglátogatta őket. 1848 februárjában itt, a városban írta az Anyám tyúkja című verset. A néhai szülői ház falán erről emléktábla tanúskodik.

De mi most nem egyenesen megyünk tovább, hanem elfordulunk jobbra, és a Fehérek Temploma, majd Szent Hedvig, a Dunakanyar védőszentje mellett elsétálunk, és belépünk a váci piacra, aminek már a kőkapuja megér egy látogatást. Hiszen kedd van. Vagy péntek. Ekkor van a legnagyobb piac, és ez egy igazi gasztrotúra is egyben. Füstölt áru, zöldség-gyümölcs, gomba, fűszernövények, lekvárok, de konyhakészre elkészített tök is van, ó, azok a kora őszi reggelek, amikor a kislányommal itt reggeliztünk a piacon! Haraptuk az édes körtét, törtük hozzá a kecskesajtot, és úgy éreztük, miénk a világ!

Csütörtökön nem állunk meg a piacnál, hanem tovább sétálunk a piarista templom mellett, a székesegyházzal szemben levő püspöki palotához. A bejárat előtt minden csütörtök délután termelői piac van: kovászos kenyér, sonka, kolbász, lekvár, gyümölcs, zöldségek, sajtok, friss joghurt, méz és minden, mi szem-szájnak ingere.

A püspöki palotában gyakran tartanak nyílt napokat. A gróf Migazzi Kristóf püspök által építtetett, kétemeletes, klasszicizáló barokk palota kertje és termei, valamint többszintes pincerendszere tekinthető meg ezeken a napokon. A palota pincéi hatalmasak. És hogy miért kellett ekkora? Mert a régi időkben a püspök a tizedet szőlőben és borban szedte be, abból pedig Vácon nem volt hiány. A filoxérajárványig Vác és környéke híres volt a szőlőtermesztésről.  

Szemben a palotával a váci székesegyház, ami meghatározza a városképet. Eszterházy Károly püspök terveztette meg a neves udvari építésszel, Franz Anton Pilgrammal. A püspök alakíttatta ki a dóm előtti hatalmas Konstantin teret is. Esterházy Károlyt azonban kinevezték egri püspökké, utóda Migazzi Kristóf bíboros lett, aki túlzónak érezte a terveket, ezért a meglévő alapokra egy új, szerényebb épületet terveztetett. Így készült el 1772-re a klasszicizáló, késő barokk stílusú székesegyház. A fenséges épület a korabeli francia forradalmi építészet egyedülálló magyarországi példája.

És azt tudtátok-e, hogy Vácon található Magyarország egyetlen diadalíve? Igen, bár a helyiek csak úgy emlegetik, hogy a Kőkapu. Mária Terézia érkezésére, az ő tiszteletére építették. A helyi legenda szerint, mikor az uralkodó a városba érkezett, és megtudta, hogy mindössze pár hét (van, aki két hetet, van, aki ötöt mesél) építették fel, nem mert alatta áthajtani. Mikor öt nap múlva távozott a Vácról, és látta, hogy a Diadalív még mindig áll, már bátran áthajtott alatta.

Ezt a történetet örökíti meg a nemrég felállított Kolodko-miniszobor, ami a Kőkapu elé került, és a Mária Terézia eksztázisa nevet viseli.

És hogy hol a harmadik? Hát, azt nem árulom el, keressétek meg. Annyit elárulok, ha a Pannónia Ház környékén kutattok, jó helyen jártok! Ha megtaláltátok a szobrot, nézzétek meg a Pannónia Házban a Sajdik-gyűjteményt, a sok ismerős figura - Pom-Pom, Gombóc Artúr - mellett ráismerhettek a váci utcákra is. Sajdik Ferenc alkotásai Papp László helyi gyűjtő jóvoltából kerültek a városba, a Váci Mosolyalbum nevű főtéri kiállítóterembe. A város megvásárolta a gyűjteményt, és állandó kiállításként tekinthető meg. A gyerekeket játszószoba is várja rajzfilmekkel és programokkal.

Fotók: Kis Dávid, Hódos Hajnalka, Tourinform iroda - Vác

A Bácska népeinek zarándokhelyeit is látni kell!

• vác
• kirándulás
• látnivalók
• magyarországi kirándulóhelyek
• Utazás