Teljesen megváltozik a jogosítványszerzés menete itthon: szimulátoros vezetés és elektronikus ügyintézés jön
Nagy változások jönnek a járművezető-képzésben jövőre.
Átalakítják a járművezető-képzés szabályait hazánkban egy most megjelent rendeletmódosítás szerint, derül ki a Telex cikkéből.
A vezetni tanulók a jövőben a forgalomban töltött óráik egy részét kiválthatják majd szimulátorozással, és kötelezővé teszik az órák elektronikus nyilvántartását is. Nagy változások lesznek a teherautósofőr-képzésben is.
Megváltozik a jogosítványszerzés
A Magyar Közlöny augusztus 1-jei számában megjelent rendeletmódosítás meg fogja változtatni a jogosítványszerzés feltételeit Magyarországon. A jövő évtől kötelező lesz elektronikusan is nyilvántartani az elméleti és gyakorlati órákat. Az elektronikus átállásnak köszönhetően könnyebb lesz az ügyintézés, hiszen a vizsgára való bejelentkezéskor nem kell majd sorban állni, hanem minden elvégezhető lesz egy online felületen.
Az autósiskolák az elektronikus átállás miatt könnyebben ellenőrizhetők lesznek a közlekedési hatóság által. Az elméleti órákon megjelenik majd az elektronikus jelenléti ív, akik pedig a távoktatást választják, azoknak a teljes elméleti tananyagon végig kell menniük és ki kell tölteniük a modulzáró teszteket a fejezetek végén.
A hatósági ellenőrök majd bármikor bekapcsolódhatnak a vezetési gyakorlatokba, mert az oktatóknak a gyakorlat előtt rögzíteniük kell a központi rendszerben, hogy melyik tanuló mikor és hol kezdi és fejezi be a vezetést.
A rendelet remélhetőleg visszaszorítja majd a csak papíron leadott órák arányát és a pótóráztatást, ami jelenleg nagyon megdobja a jogosítvány megszerzésének amúgy is tetemes költségeit.
A B kategóriás gyakorlati órák egy részét akkreditált szimulátorokon is elvégezhetik majd a tanulók. Azoknak, akik ezt a lehetőséget választják, nem kell majd minden alkalommal autóba ülniük a manőverek és tipikus közlekedési szituációk gyakorlásához. Már több országban használnak ilyen jellegű oktatási célú szimulátorokat.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A C kategóriás, teherautókra érvényes jogosítvány megszerzésének feltételei is meg fognak változni jövőre. 29-ről 16-ra fog csökkenni a kötelező gyakorlati órák száma, ráadásul hegyvidéken sem kell majd gyakorolnia a vezetést a tanulóknak vizsga előtt. Ezenkívül januártól nem lesz biztonsági ellenőrzés és üzemeltetés tantárgy, illetve vizsga sem a C kategóriában.
A vizsgabiztosok az elektronikus rendszerre való átállással ellenőrizhetik, hogy milyen tanfolyamon vett részt a tanuló, illetve hogy hány órát és kilométert vezetett. Ezenkívül kiszűrhetik az éjszakai országúti vezetés elbliccelését is.
A vizsgabiztosok a náluk lévő GPS-es tablettel azt is ellenőrizheti majd, hogy milyen útvonalon zajlott a gyakorlati vizsga, és hogy teljesített-e elég feladatot a tanuló.
Így használd a klímát az autóban, ha spórolnál a benzinen: nem mindig az ablak lehúzása a gazdaságos
A kocsiban a nyári hőség idején valóságos áldásnak tűnik a klíma, hiszen sok család indul hosszú útra a vakáció idején, a meleg pedig igencsak megnehezíti az utazást. A klíma használata nem tűnik bonyolult feladatnak, mégsem hozza ki belőle minden autótulajdonos a maximumot.
Így használd a klímát az autóban, ha spórolnál a benzinen: nem mindig az ablak lehúzása a gazdaságos
Sokat spórolhatsz a helyes klímahasználattal.
ElolvasomKépek: Getty Images Hungary