Tündérsziklák és mesebeli barlangok: álomszép a horvát sziget, és a legjobb, hogy nincs tele turistákkal

Korculán még homokos strandokat is találsz.

korcula4
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Korcula Horvátország egyik legsűrűbben lakott szigete, de az egyik legnyugodtabb is. A nevét görög hódítóitól kapta, akik Korfuról érkeztek, és, amikor meglátták a dús, sötétzöld fenyőerdőket, a saját szigetükről nevezték el a helyet fekete Korfunak.

Hányattatott történelme során Korcula volt már illír, görög, velencei és osztrák kézen is, és mindegyik hódító rajtahagyta a kéznyomát, ennek köszönhető egyedi, eklektikus építészete és ódon romantikája. A sziget legnagyobb városa Korcula, de érdemes lehet még ellátogatni Lumbardába, Zrnovóba és Carába is.  

Utazás Korculára

A sziget megközelítése egy kicsit bonyolult, hiszen közvetlen repülő- vagy buszjárat nincsen. Split vagy Dubrovnik felől viszont naponta többször közlekedik komp Korculára, így egy átszállással könnyen megoldható az út. Az ára Splitből nagyjából 5 ezer forint.

korcula5

Korcula fallal körülvett városát néha kis Dubrovnik néven emlegetik, mert akkora a hasonlóság a két hely építészete között. Ugyanazok a terrakotta cserepes, középkori házak, ugyanazok a szűk sikátorok és ugyanaz a számtalan uradalom formálta stílus jellemzi. 

korcula2

A sziget legnagyobb nevezetessége és büszkesége, hogy innen származott Marco Polo, a híres utazó, bár ezért a címért Velence is derekasan küzd. Marco Polo szülőháza ma múzeumként működik, mely szívesen fogadja az utazókat. A közelben található Szent Péter-templomot is érdemes meglátogatni, akárcsak a város legnagyobb, 15. században épült, gótikus-reneszánsz épületét, a Szent Márk-katedrálist.

Korculán nincs harsány éjszakai élet, sem olyan sűrű magyar szó, mint más horvát partokon, hiszen viszonylag bonyolult az idejutás. Vannak viszont homokos strandok, ráadásul több is. Lumbarda közelében van a legszebb, hat kilométerre Korcula városától, de negyed óra gyaloglással is elérhető egy meseszép, homokos part.

korcula

Korcula szigetét már időszámításunk előtt 18 ezer évvel is lakták, erről tanúskodik a sziget számos barlangja közül a legismertebb, a Vela Splia. Itt található a régió egyik legjelentősebb régészeti lelőhelye. 

Ha kedved támad túrázni, hihetetlenül gyönyörű helyeket találhatsz a szigeten. Zrnovo falucskája közelében, a Nemzeti Parkban például egy igazi rejtett természeti kincsre bukkanhatsz. Csodás, mohával benőtt kőformációk találhatók itt. A térségben két forrás is fakad, a nagyobbat Tündérforrásnak, Vilin Izvornak nevezik, és a legenda úgy tartja, hogy tündérek lakják a környékét, akik néha segítenek a helyieknek.

Cara faluban megtekinthető Európa talán legöregebb ciprusa. Ez a fa legalább ötven méter magas, és meglehet ötszáz éves is, emiatt 1825 óta törvény védi a szép kort megélt növényt. A terület ezen kívül is számos ősi hagyományt őriz, ilyen jellegzetesség például a legismertebb kardtánc, a Moreska, amit két pengével táncolnak, de ezen kívül Korculán született még két egykardos táncforma is.

korcula3

Két gasztronómiai élmény van, amit nem szabad kihagyni, ha Korculán jársz. Az egyik a Grk nevű fehérbor megkóstolása, amit csak ezen a szigeten, Lumbarda falujában készítenek. A bor különlegessége, hogy a szőlőfajtának, amelyből készül, csak nőnemű tövei vannak, ezért a szőlőültetvényeken felváltva ültetik másik fajtákkal, ennek köszönhetőek a környék színes szőlősei.

Korcula híres az itteni tésztaételekről, valamint a frissen fogott tengeri halakról, melyeket az éttermekben felszolgálnak. Vállalkozó kedvűek kipróbálhatják akár a tengeri uborkát is, amit a helyi halászok néha nyersen fogyasztanak egy kis bor társaságában. 

A cikk az ajánló után folytatódik

Szantorini meseszép strandjai

Nemcsak Korculán találsz különleges strandokat. Szantorini szigetén a partok feketében és vörösben játszanak, és a valóságban a látvány pontosan ugyanolyan gyönyörű, mint képen.

Szantorini álomszép strandjai és partszakaszai: olyanok, mint a képeslapokon

Nézegess képeket!

Elolvasom

A képek forrása: Getty Images Hungary.

Ezt is szeretjük