Hihetetlen, de ezek a budapesti kávéházak ma is működnek: nem véletlenül imádják őket
A budapesti kávéházak egyike olyan, mintha nemcsak térben, de időben is utaznál.
A kávézó fogalma sokak számára többet jelent egy egyszerű vendéglátóhelynél. Elvégre a kávéházak látogatói valódi közösségi térre lelhetnek, ahol korlátlan beszélgetésbe elegyedhetnek egymással, elszürcsölhetnek egy finom feketét egy jó könyv vagy újság fölött, írhatnak, vagy csupán csendes megfigyelői lehetnek környezetüknek.
Budapest régóta a kávézás fellegvára, hiszen már az 1900-as években is mintegy ötszáz presszó ékesítette a magyar fővárost. Azóta persze sok víz lefolyt a Dunán, és több legendás hely bezárta kapuit, de szerencsére akadnak még olyanok, melyeknek ma is ugyanaz az épület ad otthont, ahol annak idején megnyitottak. Ugyanakkor ne gondold, hogy bármelyik lepukkant vagy porlepte lenne. Megmutatjuk, hol élheted át ma is Budapesten a múlt század varázslatos hangulatát.
Hadik
A hely egyike a főváros legendás irodalmi kávéházainak. A presszó az 1920-as években virágzott, amit leginkább azoknak köszönhetett, akik rendszeresen megfordultak itt: Karinthy Frigyes, Kosztolányi Dezső, Móricz Zsigmond és számos nevezetes író, költő és művész törzshelyéül szolgált.
A Hadik a Bartók Béla út 36-38. szám alatt található, nevét pedig a közeli Hadik laktanyáról kapta. A helyet a második világháborúban bezárták, és csak később nyitották meg újra, amikor is két részre osztották: a Szatyor Bárra és Galériára. A Szatyor elnevezés Karinthytól ered, aki így hívta a kávéházhoz tartozó pincehelyiséget. Napjainkban a kávéház színes és érdekes kulturális rendezvényekkel kápráztatja el vendégeit.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
New York Kávéház
"Kávéház nélkül nincs irodalom" - mondta Márai Sándor, a huszadik századi magyar irodalom vezető alakja, aki igen gyakori vendégnek számított a New York Kávéházban, ahol sokat alkotott, inspirálódott.
A több mint 120 éves presszót a világ legszebb kávéházaként is ismerik, történelme pedig valóban szorosan összefügg az irodalommal, ugyanis több sorsfordító történelmi változás lezajlott falai között. Hiába a nehéz időszakok, a New York mindig megtalálta az újjászületés módját, hogy aztán szélesre tárt ajtókkal várja úgy a művészeket, mint az átlagembereket. Nincs ez másként napjainkban sem, hiszen az újjáépített, fényűző épület az Erzsébet körúton még mindig a legszebb kávéház Budapesten.
Múzeum Café
Az egykori Schódli Kávéház ma már Múzeum Caféként ismert, ami 1885-ben nyitotta meg kapuit a Nemzeti Múzeum és az egyetemek közelében. Nem is csoda hát, hogy gyorsan híre ment az írók, feltalálók, költők, újságírók és parlamenti képviselők között.
Kevésbé köztudott, de a Múzeum Café a történelmi csapások közepette is megőrizte belsőépítészeti arculatát, vagyis kiérdemelte méltó helyét a budapesti legendás kávéházak listáján.
Művész Kávéház
Ray Rezső tervezte az Andrássy úton az 1884-ben épült Művész Cukrászdát, ami eleinte Kis-Gerbeaud néven működött, napjainkban pedig Művész Kávéházként ismert. A Kávézók Kalauza című műben az alábbi szösszenet olvasható a presszóról: "A bejáratnál található üvegre gravírozott, ámulatot keltő 1898-as évig ugyan nem tudjuk visszavezetni a múltját, ám tény, hogy a harmincas években itt üzemelt a Gerbeaud cég egyik fiók-üzlete."
A hosszú évek alatt az épületen több változás is történt, felújították a berendezést, újratapétáztak, a teret pedig tágasabbá tették. A Művész a 19. század végétől kezdve közkedvelt találkahelye volt a művészeknek, az írótársadalomnak és a környéken lakóknak. Napjainkban a turisták és a fiatalok is szívesen látogatják a presszót, mely nyaranta terasszal bővül.
Centrál Kávéház
Tradíció és korszerűség. Ez jellemzi a Centrál Kávéházat, mely egykoron a 20. század legnagyobb szellemi központja volt, mivel rendszeresen itt gyűltek össze a Nyugat szerkesztő-író kollégái.
Mai formájában 1999-ben alapította dr. Somody Imre, azért, hogy a presszó a budapesti Károlyi Mihály utca sarkán álló történelmi épületben ismételten helyet kapjon. A Centrál igyekszik újjáéleszteni a Monarchia nagy kávéházainak hagyományait, egyúttal folyamatosan fenntartani azt a szellemiséget, ami egykor Budapest legrangosabb társalkodóhelyévé tette.
Ezek voltak az első fotók a Velencei-tóról
Megmutatjuk a Fortepan archívumában található legkorábbi, ritkaságszámba menő fotókat a Velencei-tóról, melyeken keresztül kicsit meglesheted, milyen volt az 1900-as évek elején és közepén a tó partján pihenni.
Képek forrása: funiQ, restu.hu, indafoto.hu / xlator.
OLVASD EL EZT IS!
- vallás
- buddhizmus