Pár órára Magyarországtól igazi csodák várnak: Karintiában az aktív pihenés és a strandolás egyszerre lehetséges

Budapesttől öt-hat órányi autóútra egészen új világban találhatod magad. Karintia az a hely, ahol minden korosztály meg fogja találni a neki tetsző elfoglaltságot. A Wörthi-tó jól ismert turisztikai célpont, de a régió ennél sokkal többet rejt magában. Mi most egy ötnapos út keretében ismerkedhettünk meg vele, és egyik ámulatból a másikba estünk.

Az Ausztria déli részén fekvő Karintia három kultúra lenyomatát viseli magát: keveredik itt az osztrák precizitás, az olasz életkedv és a szlovéneknek köszönhetően a szláv melankólia. Korábban nagy létszámú szlovén ajkú kisebbség élt ezen a területen, akik száma az asszimiláció és a vegyes házasságok miatt ugyan folyamatosan csökken, azonban mind ők, mind az olaszok szinte hazajárnak nyaralni ebbe a tartományba.

A magyarok körében régóta kedvelt turisztikai célpont a régió, emellett pedig honfitársaink nagy létszámban élnek is a tartomány legnépesebb városában, a százezer fős Klagenfurtban. Már az első étteremben, ahova beültünk, magyarul szólt hozzánk pincér, később is folyamatosan botlottunk magyar helyi lakosokba, kisgyerekes családokba.

Fürdés a Wörthi-tóban és csúszdázás a kilátóból

Klagenfurt a gyönyörű Wörthi-tó partján fekszik, és túlzás nélkül mindenki megtalálhatja ott azt a kikapcsolódási formát, amit szeretne. Forró napokon fekhettek a homokban, fürödhettek a tóban, ha pedig elég bátrak vagytok, a SUP-ot is kipróbálhatjátok, ami messze nem olyan nehéz, mint elsőre tűnik. 

Ha inkább kirándulnátok, feltétlenül látogassátok meg a Pyramidenkogel nevű kilátót. A 100 méter magas épület 441 lépcsőfokát a sportosabbak meg is mászhatják, aki erre nem vállalkozik, annak ott a lift. A kilátás lélegzetelállító a környékbeli hegyekre és tavakra, az igazi attrakció azonban nem ez. Hanem az, ahogy lejutsz.

A lefele útra választhatsz ortodox megoldást liften vagy lépcsőn, az igazán kalandvágyók azonban le is csúszhatnak. Olyan zárt csúszdán, mint amilyen a strandokon van, csak itt nem úszógumin, hanem szőnyegen ülsz közben. Csoportunk legtöbb tagja vállalkozott erre a feladatra, bár kicsit szorongtunk a kalandtól. Bátorságot csak az adott, hogy a sorban mögöttünk három legalább hetvenéves hölgy várt a csúszásra az aggodalom legkisebb jele nélkül. Ha ők ilyen jó fejek, nekünk is be kell vállalnunk.

A csúszda magassága 52 méter, hossza 120 méter, a benne elérhető legmagasabb sebesség 25 km/óra, így 20 másodperc alatt érsz le rajta. Többnek tűnik, és óriási élmény. Nevettünk közben, nevettünk utána, erre a néhány percre olyanok lettünk, mint egy csapat bepörgött tinilány. Kell néha egy adag adrenalinlöket.

Az elektromos bicikli csodája

Miután két napot töltöttünk a Wörthi-tó partján Klagenfurtban, tovább utaztunk Közép-Karintiába. Mivel nem nagy távolságról van szó, erre a legjobb megoldásnak a bicikli tűnt, amiről muszáj ejteni néhány szót.

Hogy Ausztriában tökéletesen kiépített, biztonságos kerékpárutakon lehet közlekedni, nem lepett meg különösebben senkit. Ahogy az sem, hogy azokon a rövid szakaszokon, ahol kénytelenek voltunk autóúton menni, mindenki vigyázott ránk, nem dudáltak, nem szorítottak le. Az elektromos bicikli viszont mindannyiunknak új élményt jelentett.

Sokan idegenkednek tőle, mivel azt hiszik, hogy az e-bike elveszi az kerékpározás élményét, pedig ettől semmi sem állhatna távolabb. Nem elvesz, hanem hozzáad. Nem robogó, nem teker helyetted, sík terepen be sem kell kapcsolni. Emelkedőn, nehezebb utakon viszont pont annyit ad hozzá, hogy a biciklizés akkor se szenvedés, hanem öröm legyen. Vele az is fel tud hajtani egy hegyoldalra, aki idősebb vagy kevésbé fitt. Elfárad közben ugyanúgy - másnap tőlünk is mindenki izomlázzal ébredt -, de meg tudja csinálni. Demokratikusabbá teszi a biciklizést. Megvásárolni nem olcsó, bérelni viszont talán többeknek belefér.

Közép-Karintia egészen más hangulatú, mint Klagenfurt és a Wörthi-tó környéke. Tavak, erdők, hegyek, apró középkori városok és kastélyok jellemzik inkább. Külön érdekesség, hogy a kastélyok nagy része itt magánkézben van: Hoschosterwitz várának tulajdonosa évszázadok óta a Khevenhüller család, Taggenbrunn várát pedig erősen elhanyagolt állapotban vásárolta meg a Jacques Lemans óramárka tulajdonosa, Alfred Riedl 2011-ben, hogy utána sajátos stílusban felújítva nyissa meg a nagyközönség előtt. Aki szereti a középkori hangulatot, annak érdemes Maria Saal városát is felkeresni, és meglátogatni a 767-ben épült, később többször kibővített, végül késő gótikus stílusban fennmaradt székesegyházat is.

Slow food: megadni a módját az étkezésnek

Mint a cikk elején már volt szó róla, Karintia három kultúra találkozási pontján fekszik, ez pedig meghatározza a konyháját is. A klasszikusan osztrák táfelspicc mellett szeretik a halakat és az olasz stílusú töltött tésztákat, például a raviolit és a tortellinit. Valaha bortermelő vidék volt, később a hideg időjárás miatt ez évszázadokra megszűnt, most a felmelegedés miatt azonban ez újra egyre népszerűbb: egyre több étteremnek van saját bora, amelyet mediterrán hangulatú kerthelyiségekben szolgálnak fel. Sok zöldséget fogyasztanak, minden étkezésünk előtt felszolgáltak nekünk egy-egy adag salátát.

Az étel finom, a bor jó, a lényeg azonban itt nem ez, hanem a mód, ahogy elfogyasztják. A slow food mozgalma ugyan Olaszországban indult 1986-ban, amikor egy olasz publicistát felháborított a Spanyol lépcsőnél megnyitott McDonald’s, a lassú, nyugodt étkezés kultúráját azonban itt, Karintiában fejlesztették tökélyre. Sokfogásos étkezések egészséges, helyi alapanyagokból, a környékbeli tavakban kifogott halak, kézzel gyúrt és töltött tészták, mellé a ház söre vagy bora: ez nem kivétel, hanem szabály a tartomány éttermeiben. Karintia büszkén vallja magát a slow food egyik központjának, sok turista direkt emiatt is keresi fel. Idegenvezetőnk elmondása szerint a McDonald’s és a többi gyorsétterem nem is népszerű errefelé: a helyi lakosok is szívesebben adják meg a módját az étkezésnek.

Amit nem lehet helyi alapanyagokból megoldani, azt is igyekeznek minél inkább természetes módszerekkel előállítani. A tüneményes, ódon hangulatú kisváros, Friesach egyik nevezetessége például a Craigher Kávézó, amelyben a cég saját csokoládémanufaktúrája is működik. Már a negyedik nemzedék gyártja itt a kézműves csokikat, amelyet az érdeklődőknek meg is mutatnak. Itt kóstolhattuk meg először az eredeti, azték forró csokit, amelyet az istenek italának tartottak. Az élmény megosztotta a társaságot, ugyanis ez a keserű főzet nem igazán emlékezet arra, amit mi ma forró csokinak gondolunk. A kevésbé édesszájúaknak ízlett, én a magam részéről nem bírtam meginni. A manufaktúra tulajdonosa elmesélte, hogy a 16. századi előkelő spanyol hölgyek is inkább az utóbbi véleményt osztották, nem igazán jött be nekik a fanyar ízvilág, ezért inkább az ő ízlésükre szabták a forró csokit, édesítették, vaníliával, fűszerekkel dobták fel, ebből lett végül az az ital, ami meghódította Európát.

Hazafelé úton arról beszélgettünk, kinek mi volt a legnagyobb élmény az úton. Mindenki mást mondott: volt, akinek az ételek maradtak meg, valakinek a természet, valakinek a hangulatos városok. Amiben viszont mindannyian egyetértettünk, hogy Ausztria akár mi is lehetnénk. Nekünk is vannak tavaink, kastélyaink, finom ételeink, jó boraink. Már csak tudatosabb hozzáállásra és nyugodtabb hangulatra lenne szükség. Ha elérjük, hogy szó szerint senkinek nem jut majd eszébe eldobni a fém italosdobozt, talán már nem sok hiányzik ahhoz sem, hogy ne idegbetegek vezessenek az utakon, és a hazai nyugdíjas is felpattanhasson az elektromos biciklire, és egy percig se érezze kínosan magát, ha olyan boldogan csúszik le az óriáscsúszdán, mint egy kisgyerek.

Az utazást köszönjük az Österreich Werbungnak.

Képek forrása: Kärnten Werbung

• ausztria
• karintia
• sup
• Utazás