50-en sem lakják a magyar falut, pedig képeslapra illik: 8 parányi település, ahol mesebeli hangulat vár
Ezeken a tájakon az ember úgy érzi, hogy különleges helyre érkezett.

A kicsi magyar falvak varázsa a csendes nyugalomban rejlik. Itt az idő mintha lelassulna, az épített környezet pedig olyan harmóniában létezik együtt a vidékkel, hogy szinte elfelejted, mi történik a nagyvárosok forgatagában.
Ezekben az apró falvakban a házak a sokszor egyetlen utcán sorakoznak egymás után. Az út mentén fák hajladoznak, sokszor az erdő és a hegyek is közel vannak, a levegő friss, és az ember tekintete messzebbre tud szaladni, mint a városok zsúfoltságában.
8 apró település, ahol alig laknak
Bármely megyében is járjon az ember, könnyedén akad olyan apró településekre, rejtett falvakra, ahol alig tucatnyi ember él, a házak többsége pedig lakatlan már évek óta. Ezek a falvak sokszor nincsenek abban a kiváltságos helyzetben, hogy maradjon néhány, a vidék iránt elkötelezett lakója, akik rendben tartják és megőrzik szépségüket az utókornak. Most olyan meseszép falvakat mutatunk, ahol ma is van miben gyönyörködnie az odalátogatónak.
(Borítókép: Getty Images Hungary)
Békés balatoni települések, amiket télen is érdemes meglátogatni: 6 gyöngyszem, amit kevesen ismernek
Ilyenkor nincsenek sokan a Balatonon, pedig a meseszép kirándulóhelyek és békés falvak télen is gyönyörűek.
Elolvasom