Alig ismert szellemfalu Magyarországon: az egyik legmegrázóbb hely hazánkban
Kápolnapusztán csak a temető emlékezik a történtekre.

kapolnapuszta
Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

A Vértes hegység területén, Gánt mellett, Székesfehérvártól nem messze fekvő Kápolnapuszta sosem számított nagyobb településnek, mára azonban teljesen elnéptelenedett, utolsó lakója is elhunyt több évtizeddel ezelőtt.

Kápolnapuszta temetője
Emléktábla és kereszt

Ennek ellenére nem szabad elfelejteni nevét, olyan eseményeknek volt ugyanis színhelye, melyek szomorú tanulságként szolgálhatnak az utókor számára. Szerencsére egyre több kiránduló tesz itt látogatást, emellett a Gánton élőknek is tervei vannak jövőjére nézve.

Véres márciusi nap

Kápolnapuszta sorsát 1945 márciusa pecsételte meg végleg, ekkorra ugyanis a front már átszelte Fejér megye vonalát, a szovjet csapatok pedig elérték az aprócska falut is. Az, hogy mi vezetett a tragédiához, nem lehet pontosan tudni, az elbeszélések szerint azonban szovjet partizánok már korábban is fosztogatták és zaklatták az állóháború következtében elszigetelt helyieket, akik egy ideig tűrtek, később azonban feljelentést tettek.

Egyes beszámolók szerint a csendőrség bevonásával kialakult tűzharc során az egyik partizánnak sikerült elmenekülnie, majd bosszút állnia már a megszálló csapatok segítségével: március 16-án a második ukrán front felderítő zászlóalja a faluban minden 15 évesnél idősebb férfit kivégzett. Egy másik történet szerint mindez annak volt köszönhető, hogy két civilnek álcázott magyar katona lőni kezdett a szovjetekre. Tény azonban, hogy a falunak egyetlen férfilakója sem maradt.

Az asszonyok és a gyermekek nagy része ezután elmenekült, és környékbeli falvakban telepedett le. 1979-re, mikor is Rockenbauer Pál és csapata a Másfél millió lépés Magyarországon című sorozat forgatásai során érintette Kápolnapusztát is - mindez a Vértesről szóló epizódban látható -, annak már csak egyetlen lakója volt, Farkas László, aki azonban az interjú után egy évvel elhunyt.

Nem akarják, hogy bárki elfelejtse

Sokáig csak a falu temetőjének fejfái emlékeztek a történtekre, 1993-ban azonban keresztet állítottak, és márványtáblát helyeztek el az áldozatok emléke előtt tisztelegve, melyen egyértelmű felirat próbál örök okulásként szolgálni az idelátogatóknak: Kápolnapuszta lakóinak és áldozatainak emlékére, a múlt örök tanulságaként. Utókor emlékezz: háború, kitelepítés, halál.

2013 tavaszán már csak egyetlen, romos épület állt a szellemfaluvá változott település területén, azonban Gánt polgármestere áprilisban arról beszélt, szeretnének emlékházat berendezni benne, emellett minden évben megemlékeznek ezentúl a tragédia napjáról. Kocsis Mihály, a Vértesi Erdő Zrt. vezérigazgatója pedig arra tett ígéretet, hogy sosem hagyják elhanyagolttá válni a temetőt.

Szívszorító hely Budapesten

A Cipők a Duna-parton című alkotás is a sötét időkre emlékezik, azért, hogy a tragédiák ne történhessenek meg újra. Nézd meg a videót!

Látnivalók a környéken

Bár a történelmi emlékhely meglátogatása megrázó élményt jelenthet, érdemes azt megtenni, mindemellett a környék más kihagyhatatlan látnivalókat is a magáénak tudhat. Ezek közé tartoznak a falu végén máig látható katonai árkok, a Vörösmarty-forrás - itt pihenőhelyet is kialakítottak - vagy például a gánti bányamúzeum és a gánti barlang. Magát Kápolnapusztát Gánt Székesfehérvár felőli végén, az autóúttól néhány kilométerre, földúton lehet megközelíteni.

Képek: wikimapia.org, nagyi, bocce, indafoto.hu / Ott vagyunk már?.

Ezt is szeretjük