Ezért futkos a hátadon a hideg a félelmetes helyeken - A szakember érdekes magyarázatot adott

Az emberben ott bizsereg a furdaló kíváncsiság, hogy bekukkantson egy elhagyott ház ablakán, hátha lapul valami félelmetes a kitört ablaküveg mögött. A legtöbbször semmi nem vár a sötétben, mégis az egyetemes borzongás ritkán marad el – van magyarázat arra, miért váltanak ki lidérces érzést bennünk bizonyos helyszínek.

Eközben az otthon világos szobái vagy egy hotel megnyugtató szabályossága biztonságos érzést ébresztenek. A tudósok szerint ezek az érzések az agy téves értelmezéseiből fakadnak, amikor másként érzékeli a környezetet, mint ahogyan az a valóságban megjelenik. A szakértők elárulják, hogyan tudja az építészet megtéveszteni érzékeinket, és akár a megszokott helyeket is ijesztően idegen terekké változtatni.

Ezért tűnhetnek bizonyos helyszínek ijesztőnek 

Egy ismeretlen térbe lépve az ember érzékszerveinek meg kell szoknia az új hatásokat: mások a fények, újak az illatok, esetleg nyikorog a padló, vagy susognak a függönyök. Ha ilyenkor egy pillanatra meg is torpanunk, van rá magyarázat, miért reagálunk könnyebben feszültséggel egy ismeretlen épületbe belépve.

Ennek az az oka, hogy „az agy szinte azonnal elkezdi felépíteni a tér belső ‘térképét’ … információkat szolgáltatva a tér szerkezetéről és elrendezéséről” – mondja Lisa Giocomo, a Stanford Egyetem Orvostudományi Karának neurobiológia professzora, rámutatva, hogy a falak, sarkok és kiemelkedő tereptárgyak segítenek tájékozódnunk.

Miután ez a belső térkép kialakult, az agy a memóriából és a korábban szerzett tapasztalatokból származó jelentéssel tölti meg az új helyszínt. Ha például egy épületet étteremként ismerünk fel, elvárásaink keletkeznek azzal kapcsolatban, hogy hol rendeljünk vagy vegyük át az ételt. „Az agy ezt a térképet nemcsak arra használja, hogy tudja, hol vagyunk jelenleg, hanem arra is, hogy előre jelezze, hová mehetünk a jövőben azon a helyen” – teszi hozzá Giocomo. 

Ez a folyamatos erőfeszítés, hogy megjósoljuk, mi fog történni, más néven prediktív feldolgozás, az, ami biztonságérzetet ad nekünk. De amikor egy tér nem felel meg ezeknek az elvárásoknak, a rendszer megbicsaklik, és biztonságérzetünk megrendül.

Agyunk finoman rá van hangolva, hogy észrevegye a bomlás jeleit. Régi szállodákban, kastélyokban vagy elhagyott kórházakban a finom érzékszervi jelek – a rothadás, a penész vagy a por szaga – biológiai bomlást jeleznek. „Ezek jelzik nekünk, hogy egy hely nem alkalmas lakhatásra” – mondja Beth Tauke, a Buffalo Egyetem építészet-tanszékének docense, akinek a  kutatása az érzékszervi tervezésre és a térérzékelésre összpontosít. „Gondoljunk csak a léptek visszhangjára, amely fokozza az elszigeteltség érzését. Végül pedig gondoljunk a hűvösebb, párás levegőre, amely a föld alatti világot idézi fel.”

Hasonló analógia működik az emberek természetes ódzkodásában a komposztálással kapcsolatban, mint amely az elhagyatott helyektől való félelmeket táplálja. A rothadó nyesanyag, az esetlegesen megjelenő rovarok és a porhanyós föld illata együttesen sok emberben a testi bomlást, az elmúlást és a halandóságot idézi fel.

Ez a kapcsolódás olyan idegi tapasztalatok alapján van kódolva, amelyek gyakran tudattalanul szabályoznak bizonyos tevékenységeket – ez esetben például a házi komposztálást. Ezt persze támogatja az az általános, haláltagadó társadalmi berendezkedés is, amely az örök fiatalság megőrzésére helyezi a hangsúlyt, míg a halandóságot próbálja elutasítani.

Ugyanígy a romokban heverő, egykor grandiózus épületek is feldézik a halandóságot és az elhanyagoltságot. Közben arra késztetve a térbe őket, hogy elgondolkodjanak azon, kik jártak itt egykor, és mi történt velük. „Ez a narratív vákuum, a vizuális bizonytalansággal párosulva, stimulálja az agy alapértelmezett hálózatát, ugyanazt a rendszert, amelyet a képzelet és a memória is használ, így a tér szinte kísérteties jelleget kap” – magyarázza Tauke. „Az agyunk történeteket mesél magának, hogy értelmet adjon a romoknak, és ezek a történetek általában a veszély vagy a veszteség felé hajlanak.”

Sok úgynevezett kísérteties hely megfosztja az agyunkat a tájékozódáshoz szükséges kapaszkodási pontoktól. A labirintusszerű folyosókon minden kanyar az előzőt tükrözi, és minden kereszteződés hasonlónak tűnik. A hosszú folyosók mindkét oldalán ismétlődő falak, ajtók és festmények sorakoznak, így nem tudjuk, hol jártunk már.

Egy 2021-es, az építészeti formák és azok hatásaiival foglalkozó tanulmány megállapította, hogy a térbeli komplexitás, a görbület és a megvilágítás változásai befolyásolják a fiziológiai izgalmi állapotot: az emberek aktívabbá válnak (éberebbek, feszültebbek), amikor bizonyos típusú helyiségekben mozognak. Az építészek már régóta alkalmazzák ezeket az elveket, szándékosan vagy sem – a versailles-i Tükörterem zavarba ejtő szimmetriájától a brutalista épületek visszhangzó üregeiig. A térben való ismétlődés szintén fokozza a kellemetlen érzéseket.

Tehát van tudományos magyarázat arra, hogy miért nem szívesen kalandozunk éjszaka egy üres irodaház egyforma folyosóin, vagy miért kellemetlen érzés belépni egy málladozó falakból álló épületbe, ahol minden falból szivárog a múlandóság érzése.

Képek: Getty Images Hungary

Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Femina!

• ijesztő
• elhagyatott hely
• pszichológia
• Utazás